Szardínia szigetén vírustesztelik a júniustól várt turistákat

A koronavírus-járvány okozta megrázkódtatás után a nyári szezon megmentésén dolgoznak a délolasz tartományok, köztük Szardínia, amely vírustesztet kér a szigetre érkező látogatóktól. Ezzel egy időben a kávéházak elvihető cappuccinóval, a fagylaltozók pedig magasított plexiüveg-pulttal készülnek az újraindulásra.

Christian Solinas szardíniai kormányzó bejelentette, hogy június elsejétől meg akarja nyitni a sziget jelenleg lezárt kikötőit és repülőtereit. Ezt követően pedig kötelező vírustesztet kíván előírni az olasz és külföldi látogatóknak. „A szállásfoglaláshoz az erről szóló egészségügyi igazolást kell csatolni” – jelentette ki. Hozzátette, hogy a szigetre lépő turistáknak egy okostelefonos alkalmazással fogják követni a mozgását. Szardínián két napja egyetlen új fertőzöttet sem diagnosztizáltak.

Az olasz fogyasztóvédelmi szövetség figyelmeztette a tartományi vezetőt, hogy magánszemélyek vírustesztet nehezen tudnak végeztetni. Néhány olaszországi egészségügyi laboratóriumban rendelhető ilyen teszt, amelynek ára 100 és 600 euró között mozog. Más kérdés, hogy a július végéig tartó egészségügyi veszélyhelyzet miatt nem biztosított teljesen a légi és hajóközlekedés sem. Az olasz csizma sarkában található Puglia tartomány kormányzója, Michele Emiliano bejelentette, hogy a régióba máshonnan érkezőket továbbra is kéthetes házi karanténra kötelezik.

A Nápollyal szembeni Ischia szigetén a tengerre helyezett „napozóplatformokkal” próbálkoznak a vendégek közötti biztonsági távolság betartására a szűk homokpartokon túl: a felfújható, vízen úszó miniszigeteken egyszerre hárman-négyen is elférnének. A közép-olaszországi Lazióban elektronikus karpereccel kísérleteznek: a tengerparti strandok vendégei ennek segítségével tudnák, hogy túl közel kerülnek egymáshoz. A karperec figyelmeztető hangjelzést ad, ha a strandolók a kétméteres biztonsági távolságnál jobban megközelítik egymást. Hasonló, karpereces megoldást keresnek a pompeji régészeti ásatások területén is.