Lerakták pénteken a nagycenki Széchenyi-kastély több mint 2 milliárd 844 millió forintos, részben uniós támogatással részben hazai forrásból, 2022 őszéig megvalósuló, turisztikai célú fejlesztéseinek alapkövét.
Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa a koronavírus-járvány miatt szűk körben megtartott alapkőletételi ünnepségen hangsúlyozta: a fejlesztések legfontosabb célja, hogy gróf Széchenyi István életét és munkásságát olyan méltó nemzeti emlékhely őrizze, amelynek a jelenleginél is nagyobb a kulturális és turisztikai vonzereje, a kor színvonalának megfelelően tudja bemutatni a továbbadni kívánt értékeket és szellemiséget.
A Széchenyi-életmű sokrétűsége lehetővé teszi egy gazdag tematikájú állandó kiállítás megrendezését, amely alapvetően két részre tagolódik majd a kastély két szárnyában, a látogatói igényeknek megfelelően felújítják a Pandúrházakat, újabb funkcióval bővülhet a Virágház, valamint megújulhat a kastélypark is – mondta. Virág Zsolt úgy fogalmazott: a nagycenki Széchenyi-kastély jelenleg is az ország egyik leglátogatottabb kastélymúzeuma, ennek ellenére a kastély múltja kevéssé ismert.
Az Öregkastély Széchenyi legjelentősebb alkotásai mellett a család és a birtok, valamint a kastély történetét mutatja majd be, a Széchenyi-szárny pedig az otthonukat. A látogatók bepillantást nyerhetnek Széchenyi István dolgozószobájába, megismerhetik hajdan a kastélyba érkező vendégek fogadásának körülményeit és nem utolsó sorban Széchenyi István feleségének, Crescence grófnőnek a világát is – fűzte hozzá. Barcza Attila (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy Sopron és térsége 2016-tól kiemelt turisztikai fejlesztési régió, ahol Sopron, Nagycenk és Eszterháza egymást erősíthetik látványosságaikkal.
Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: céljuk, hogy Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” életének helyszíne és nyughelye a fejlesztések eredményeként olyan „nemzeti zarándokhellyé” váljon, amelyet a Széchenyi-örökség, annak szellemisége iránti tiszteletből legalább egyszer minden magyar ember meg akar majd látogatni. (MTI)