budapest airport



Új járat indul Tbiliszi és Budapest között

Még idén ősszel Budapestre érkezik a grúz Myway Airlines, amely egy eddig kiszolgálatlan útvonalat tüntet el a Budapest Airport fehér foltjait tartalmazó térképéről, hiszen októbertől Tbiliszivel köti össze a magyar fővárost.


Átadták a Budapest Airport új utasmólóját

Szeptember 13-án ünnepélyesen is felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, több mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi épületét, a 2B Terminálhoz tartozó 2B oldali utasmólót, vagyis a pier B-t. A jövőben ebből az épületből szolgálják ki a nem schengeni irányokba induló járatokat, így például az Észak-Amerikába vagy a Perzsa-öböl térségébe tartó széles törzsű, interkontinentális repülőgépeket.





LOT: új járat Budapest és London között

Krakkó, New York és Chicago után jövő februártól London legközpontibb légikikötője is elérhető lesz Budapestről a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT újabb terjeszkedésének köszönhetően. Az…


Csak egy karnyújtás Philadelphia!

New York és Chicago után Philadelphiával bővült a Budapestről átszállás nélkül elérhető amerikai desztinációk köre. A vadonatúj közvetlen járatot a világ legnagyobb légitársasága, az American…