Dublin



Ilyen a nyár Dublinban

Tenger, pub, Guinness-sör, vár, kastély, múzeum, bevásárló utca. Sok százezernyi turista választja nyári városlátogatásának célpontjául az ír fővárost, mely kitartóan viseli a szeretettel fogadott turisták nyüzsgését.


Főnix lesz-e a Malév?

Ami az elmúlt napok híradásai alapján várható volt, bekövetkezett: a magyar nemzeti légitársaság, a Malév csődbe ment. De mi jöhet ezután. Az biztos nem, hogy a Malév, ebben a formájában újra indul. Amikor kiderült, hogy a Malév, stratégiai cégként kikerül a hagyományos csőd és felszámolási eljárás alól, majd bejelentették, hogy a repjegyekkel kapcsolatos kártérítési igényeket február 29-ig fogadják be, már látni lehetett, hogy közel a vég. A kérdés már csak az volt, hogy hetek, napok, vagy órák vannak még hátra – de várható volt, hogy legfeljebb már csak napok.


Újra Magyarországon a Ryanair!

 A Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport stratégiai együttműködésének keretében visszatér Magyarországra Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair – jelentette be Michael O’ Leary a Ryanair vezérigazgatója január 24-én Budapesten, a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. és a Ryanair közös sajtótájékoztatóján.