Szíria

A kultúrák útkereszteződésében: Szíria

Miközben a híradásokban leginkább a nemzetközi politikai csatározások egyik színtereként emlegetik, Szíria hihetetlenül gazdag történelméről és kultúrájáról kevés szó esik. Pedig a közel-keleti országot méltán nevezik a kultúrák keresztútjának: az utazó éppúgy megtalálhatja a hettita, a babilóniai, az asszír, a föníciai, a római, a bizánci, a korai keresztény, illetve a keresztesek korához kötődő, mint az arab és a török kultúra emlékeit.


A termékeny félhold

A földkerekség egyik legősibb városába, Damaszkuszba májusi napsütésben érkeztem. Arab lakói úgy tartják, ez a város olyan régi, mint maga az emberi gondolat. Döntően arabok lakják, de a mecsetek és fürdők egy része a török uralom emléke. Az ottomán birodalom ugyanakkor nyújtotta ki csápjait a mai Szíria földjére, amikor Magyarország is elvérzett a mohácsi csatamezőn, pontosabban néhány évvel korábban, 1517-ben.