Mályi szívében, ahol egykor egy kisbolt és egy kocsma állt, most már patakok csörgedeznek, virágok nyílnak, és apró tavak tükrében fürdik a nyári napfény.
Június 19-én ünnepélyes keretek között adták át a Tavak Kapuja Parkot, vagy ahogyan sokan máris nevezik: a mályi Tündérkertet. A projekt nem csupán egy zöldterület létrehozása volt, hanem egy évtizedes álom beteljesítése. A település új faluközpontja különleges koncepció mentén született meg: a parkban három, egymással patakokon keresztül összekötött tavat alakítottak ki, amelyek a Mályi-tó, a Középső-tó és az Öreg-tó kicsinyített másai. A tér ezzel nemcsak látványában, hanem szimbolikájában is Mályi esszenciáját hordozza – a természet, a víz és az ember kapcsolatát.

Fotó: Vajda János
A fejlesztés során mintegy 1150 növényt ültettek el, köztük 322 darab vízinövényt, amelyek az új tavakban találtak otthonra. A gyepesítés közel 1600 négyzetméteren történt meg, így a terület mára nemcsak biodiverzitásával, hanem rendezett szépségével is példát mutat. A helyszínt díszítő növények és a gondosan kialakított patakrendszer olyan mesebeli hangulatot árasztanak, amelyben könnyű elhinni: ez valóban egy tündérkert.

Fotó: Vajda János
A beruházás teljes költsége 85 millió forint volt, amelyet további 20 millió forintnyi önrésszel egészítettek ki. Habár a diósgyőri tündérkert szolgált mintául, Mályi esetében egy sorsszerű találkozás indította el a végső koncepciót: a helyi tavak kicsinyített újraálmodását. Így született meg egy olyan egyedi park, amely csak Mályira jellemző. A boon.hu tudósítása szerint a megnyitón Viszokai István polgármester hangsúlyozta: ez a tér nemcsak fizikai értelemben vett faluközpont lesz, hanem szimbolikus értelemben is: „Egy hely, ahol találkozhatunk, ünnepelhetünk, vagy egyszerűen csak együtt lehetünk.”
-azutazó-
Címlapfotó: Vajda János/boon.hu