Utazási figyelmeztetést adott ki két horvát megyére a német külügyminisztérium

A koronavírus-fertőzések számának emelkedése miatt utazási figyelmeztetést adott ki a német külügyminisztérium csütörtökön Horvátország két tengerparti megyéjére.

A tárca azután adta ki a figyelmeztetést Sibenik-Knin és a szomszédos Split-Dalmácia megyére, hogy a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) a járványügyi szempontból kockázatos térségek közé sorolta a számos Adria-parti nyaralóhelyet és több száz szigetet is magában foglaló régiót. A döntést azzal indokolták, hogy az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzések száma meghaladta a százezer lakosonkénti ötvenet. Ez az a határérték, amely felett a német szabályok szerint belföldi közigazgatási egység esetén pótlólagos járványlassító intézkedéseket kell tenni, külföldi térség esetén pedig utazási figyelmeztetést kell kiadni, és kötelezni kell az onnan hazatérőket, hogy haladéktalanul végeztessenek tesztet az új típusú koronavírusra (SARS-Cov-2), és házi karanténban várják be az eredményt.

A Horvát Idegenforgalmi Közösség frankfurti képviseletének vezetője, Romeo Draghicchio német hírportáloknak nyilatkozva rámutatott, hogy a turizmus az egyik legfontosabb gazdasági ágazat hazájában – a hazai össztermék (GDP) nagyjából 20 százalékát teszi ki -, és a német turisták jelentik az első számú bevételi forrást. Így igen súlyos következményekkel járhat, ha a német külügyminisztérium még több megyére ad ki utazási figyelmeztetést.

A legutóbbi adatok szerint nagyjából 180 ezer német nyaral Horvátországban. Többségük az Isztria-félszigeten és Rijeka térségében, ahol alig néhány aktív koronavírus-fertőzést tartanak számon – hangsúlyozta a képviselet-vezető. (MTI)