A Balaton kedvező vízállásának köszönhetően megkezdődött a BAHART új hajóinak szállítása a Dunán. A rendszerváltás óta nem érkezett új komp és katamarán a Balatonra.
A korszerű és kényelmes hajók nemcsak turisztikai szempontból jelentősek, hanem a helyi közlekedésben is fontos szerepet játszanak majd. Segítségükkel a balatoni lakosok is könnyebben közlekedhetnek a két part között. A két új komp a Szántód és Tihany nevet kapja, a két új katamarán pedig Balaton és Tomaj néven fog forgalomba állni.
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) a Magyar Turisztika Ügynökség közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja a komáromi hajógyárban készült el 2021-ben. Az új hajók vízre bocsátása és üzempróbája a hajógyárban megtörtént és szállításra előkészített állapotban várták, hogy a Balaton vízállása, valamint az időjárás lehetővé tegye a vízi szállítást. Idén a Balaton elérte a 120 cm-es szabályozási szintet, sőt meg is haladta azt, így a szállító hajók elindulhattak. Az összetett logisztikai feladatban a komáromi hajógyár, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és Kirendeltségei, valamint a BAHART munkatársai vesznek részt.
A hajók a Dunán, Komárom és a Sió torkolata között 272 km-t tesznek meg, majd a Sió csatornán folytatják útjukat 121 km hosszan. Mivel a hajókat a szállítás miatt részlegesen szét kellett szerelni, a forgalomba állás előtt, még több hónapos szerelési munkák várhatók a Balatonra érkezésük után.