A napokban ünnepélyes keretek között nyílt meg a világ legnagyobb kulcsgyűjteményét bemutató Kulcsmúzeum Bonnyán
A párját ritkító gyűjtemény Restár Bálint álmainak megvalósulása, aki két évvel ezelőtt költözött a Felvidékről Magyarországra, és mostanra sikerült létrehoznia ezt az egyedülálló múzeumot. A múzeumalapító öt éve kezdte el gyűjteni a kulcsokat, és szenvedélye révén így született meg a világ legnagyobb kulcsgyűjteménye. A múzeum épületének felújítása két évvel ezelőtt kezdődött, és másfél év alatt alakították ki a különböző helyiségeket, valamint kategorizálták a tárgyakat.
A kiállítás kapcsán, ami nemcsak kulcsokat, hanem zárakat és lakatokat is bemutat Resetár Bálint elmondta: „Ez a gyűjtemény a világon egyedülálló, és már megkaptam a Magyar Rekordok Egyesületének diplomáját is”. Hozzáfűzve: következő célja a Guinness-rekord elismerés megszerzése.
Miközben a múzeum tárgyai átfogó képet adnak a kulcsok történelméről, és a látogatók az elmúlt 150 év különböző csoportokba sorolt, a kulcsokhoz kapcsolódó tárgyait is megtekinthetik, mint például egy egykori orvosi rendelő kellékeit, gyógyszertári eszközöket, egy régi konyha berendezését, asztalos szerszámokat satupaddal, egy fodrászműhely eszközeit, régi iskolapadot táblával, régi babakocsikat, gyerekbicikliket, porcelánokat és még sok más érdekességet.
-azutazo-
Fotó:facebook/SomogyKertjeÜdülőfaluésÉtterem