Wizz Air-rekord: másfél millió utas a debreceni járatokon

Másfél milliomodik utasát üdvözölte debreceni járatain a Wizz Air. A szerencsés utas a lárnakai járattal érkezett Debrecenbe és WIZZ ajándékutalványt kapott a jeles alkalomból.

Az első debreceni Wizz Air járat 2012-ben indult el, azóta a légitársaság két bázisgépet is telepített a Hajdú-Bihari megyeszékhelyre. A Wizz Air 2019-ben már csaknem négyszázezer utast szállított Debrecenből induló és oda érkező járatain, ami meghaladja a légitársaság tavaly egész évi forgalmát, és évi közel 57 százalékos növekedést jelent. A Debreceni Repülőtér 2012-től része a Wizz Air hálózatának, 2015 óta pedig Wizz Air bázisként üzemel. Az elmúlt hét évben, a légitársaság másfél millió utast szállított a megyeszékhelyről már elérhető 11 országban található 14 útvonalon.

Radó András a Wizz Air vállalati kommunikációs managere bejelentette, hogy a Wizz Air 2020-ig névadó szponzorként támogatja a Debrecen Runway Run elnevezésű különleges, a debreceni repülőtér kifutópályáján megrendezett futóversenyt. „Reméljük, hogy ezen a különleges – a debreceni repülőtér kifutópályáján tartott – az idén október 5-én megrendezendő futóversenyen több ezer versenyző fog részt venni.” – tette hozzá Radó András.

A légitársaság 2014 óta névadó szponzora a Wizz Air Budapest Félmaratonnak, valamint több futórendezvényt is támogat bázisvárosaiban Európa-szerte. A Wizz Air Debrecen Félmaraton, a Wizz Air Kijev Városi Maraton, a Wizz Air Kolozsvár Maraton, a Wizz Air Szófia Maraton, a Wizz Air Katowice Félmaraton és a Wizz Air Szkopje Maraton mind rendkívüli népszerűségnek örvend a helyi amatőr és profi futók, valamint a városokba látogató futóturisták körében. 2018-ban Európa-szerte több mint 55 000 futó vett részt ezeken a rendezvényeken.