Daloló kalaposok Bozsokon

Az osztrák határ menti egykori zsákfaluban harmadik éve rendezik meg az eseményt, melyet a településről az Írottkőre induló, különleges sziklaalakzatokkal szegélyezett turistaút Óriások útjaként ismert szakaszán található Kalapos-kő tesz igazán helyi attrakcióvá.

A vigadalom már péntek este elkezdődött, amikor a környékbeli települések kórusai, dalárdái előadták műsoraikat, s egyben ráhangolták a vendégeket a folytatásra. A harmonikával kísért közös nótázás az Oktoberfestet idéző hangulatot teremtett a Sibrik-kastély udvarán, ahol azonban egyetlen vendég sem panaszkodott a hangerőre, hiszen az ott lakók már hónapokkal korábban lefoglalták szobáikat, éppen azzal a céllal, hogy a legközelebbről szemlélhessék az eseményeket.

A nyolchektáros ősparkban elhelyezkedő több száz éves kastélyban a mulatság szombat este a kalapos bállal folytatódott, ahol kalapos király választására is sor került, ezt azonban megelőzte a kalapkúra a pincesoron elnevezésű program, amit sportosoknak Nordic Kortyingként hirdettek meg.
S hogy a sport nem csak a „kortyingban” merült ki Bozsokon, azt bizonyítja, hogy a borosgazdák a nap bevételét a sportpálya öltözőjének építésére ajánlották fel, amit helyi lakosok és vállalkozók is megtoldottak adományaikkal.

A hétvégi program természetesen gyerekeknek is bőven kínált szórakozási lehetőséget. Az ugrálóvár, a kalapos ügyességi feladatok vagy a gyöngyfűzés sokakat vonzott, de a legnépszerűbb, érthető módon, a Dobrádi Lovasiskola pónifogata volt, amivel persze a felnőttek is szívesen bejárták a környéket. A gyalogtúrára vágyóknak két időpontban is lehetőségük volt arra, hogy szakavatott vezetővel feljussanak a vadregényes környezetben magasodó Kalapos-kőhöz.

Az esemény népszerűségének biztos jele, hogy többen már búcsúzáskor lefoglalták szállásukat 2012. június 8–9-re, amikor a következő Kalapos Napok lesz Bozsokon, hogy ismét részesei lehessenek a remek hangulatnak.

Legyél az első hozzászóló "Daloló kalaposok Bozsokon" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*