Fedezze fel a Dominikai Köztársaság szépségeit!

Punta Cana a pihenés, kikapcsolódás és a golfozók MekkájaPunta Cana a pihenés, kikapcsolódás és a golfozók Mekkája

A Dominikai Köztársaságban együtt jelen vannak Amerika legrégebbi műemlékei és mellette a kék minden árnyalatában tündöklő átlátszó víz, többszáz kilométernyi homokos partszakasszal és kókuszpálmákkal körülvéve.

Ez a hely maga a Paradicsom. Tökéletes választás azoknak, akik a karibi napsugaraktól átölelve szeretnének pihenni, és azoknak is, akik keresik az ökoturizmus által nyújtotta aktív pihenési lehetőségeket vagy felfedeznék az ország gazdag történelmét és a kultúráját is
.

A Dominikai Köztársaság a Karib-térség második legnagyobb és földrajzilag legsokszínűbb országa, köszönhetően a gyönyörű strandoknak, a lenyűgöző természetnek, a 29 nemzeti parknak, a magas hegyeknek, a vízeséseknek, a homokdűnéknek, az egykori gyarmati látnivalóknak, a gazdag konyhának és a barátságos, mindig mosolygós embereknek.

A Dominikai Köztársaság az év során bármikor látogatható, hiszen az átlagos hőmérséklet novembertől áprilisig 28 °C körüli, májustól szeptemberig elérheti a 35 °C-ot is. Ilyenkor az éghajlat kissé csapadékosabb.

Európából a repülőút körülbelül 10 óráig tart. A Dominikai Köztársaságban nyolc nemzetközi repülőtér működik, a délkeleti parton a legkedveltebb Las Americas Repülőtér Santo Domingoban (SDQ), valamint a Punta Cana (PUJ) és a La Romana nemzetközi repülőterek (LRM).

A gyarmati idők emlékei

Santo Domingo a Dominikai Köztársaság déli partján található. A várost 1496-ban alapította Bartholomew Columbus, Christopher testvére, a Hispaniola sziget felfedezője. 1990 óta Santo Domingo városközpontja felkerült az UNESCO Világörökség listájára.

A gyarmati negyedben érdemes elsőként meglátogatni híres katedrálist, a Primada de Americas-t, valamint az Újvilág első egyetemét és legrégebbi kórházát. Számos más műemlék is található itt, mint például az Alcázar de Colón vagy a Columbus világítótorony, amelyet  Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulója alkalmából építettek. Las Damás kerületében sétálhatunk a Királyi Múzeumban és közben betérhetünk számos kávézóba, étterembe és ajándékboltba. Santo Domingóban modern bevásárlóközpontokra is lelhetünk, mint például az Ágora, a Sambil vagy a Blue Mall.

A főváros a Karib-térség és Közép-Amerika legnagyobb, legélénkebb, kozmopolita és emberbarát városa. Santo Domingo  egész évben élő koncertekkel és előadásokkal várja vendégeit. Minden pénteken és szombaton részt vehetünk a “Santo Domingo de Fiesta”-n, amely egy hatalmas parti a Plaza de España téren, ahol helyiekkel táncolhatunk a merengue és bachata ritmusára.

Boca Chica és Juan Dolio

Boca Chica és Juan Dolio kozmopolita tengerparti városai  csendes trópusi menedéket kínálnak a főváros közelében. A Boca Chica bárjaiban és éttermeiben friss és ízletes tengeri ételek tucatjaival várnak minket. A Boca Chica-t egy korallzátony határolja, aminek köszönhetően az itteni partszakasz vize sekély és meleg (kb. 30 fokos). Juan Dolio 10 kilométer hosszú, csillogó fehér homokos strandja szállodákat, búvár üzleteket, éttermeket és bárokat, valamint különböző üdülőházakat, előkelő lakóközösségeket és újonnan épített társasházakat kínál, ahol vásárolni, illetve több-kevesebb ideig tartózkodni lehet.

La Romana & Bayahibe

Túláradóan szép és gazdag a természet, mintha egy a poszter elevenedne meg –  La Romana az ország egyik legnépszerűbb helyszíne, legyen az a karibi tengerpart vagy egy világszínvonalú golfpálya. A cukornád ültetvényekről a véget nem érő fehér homokos strandokra jutunk a Dominicus-tól  Bayahibe-ig.

La Romana közelében található a világ legnagyobb  szivargyára, a Tabacalera García, ahol kézzel gyártott szivarokat készítenek, mégpedig a DR díjnyertes szivarmárka termékeinek egy részét. Élőben is megnézhetjük azt a folyamatot, ahogy a dohány levelekből kész szivarokat tekernek a helyiek.

Az ország első lakói, a Tainok számtalan nyomot hagytak itt egykori életükről, amelyek többsége akkori lakóhelyeik közelében található, vízforrások mellett, barlangokban, mint például a Cotubanamá Nemzeti Parkban (Del Este). Itt megcsodálhatjuk az érintetlen erdőket, mangrove fákat és a partot is, ahol a látogatókat pelikánok, fregatt madarak, papagájok, tengeri teknősök, delfinek látványa nyűgöz le, aloe vera és kókuszpálma ligetek között.

A partközeli Saona, a Catalina és a Catalinita szigetein, a homokos korallzátonyokon számtalan teknős tojásrakóhelyet, fészket találunk, míg a víz alatti hajóroncsok is tobzódnak a tengeri élővilágtól. Ezeket is felfedezhetjük, ha motorcsónakra vagy katamaránra ülünk.

Punta Cana

Ahol az Atlanti-óceán találkozik a Karibi-térséggel: a hatalmas üdülők a modern élet minden kényelmét kínálják a Paradicsomi környezet mellé. Punta Cana a pihenés, kikapcsolódás és a golfozók Mekkája.

A legtöbb üdülőhely nagy figyelmet fordít a családokra és ezért a gyermekek számára kialakított mini szórakoztató parkokat építettek ki. A családoknak így szerencséjük van, hiszen az all-inclusive szolgáltatást nyújtó üdülőhelyeken minden sportolási és szórakozási lehetőség adott, a szolgáltatás részeként kínált ételekkel és italokkal együtt. A Cap Cana-nál található Playa de Juanillo part ideális feltételeket kínál a snorkellezés, a lovaglás és a kajakozás kedvelőinek. A helyi bárok és éttermek a trópusi ételek és italok széles választékát kínálják. Kék zászlósak ezen az Arena Gorda Beach, Bavaro, El Cortecito, Makaó és Cabeza de Toro strandjai.  Ideális helyszín ez álomesküvők megtartására is, a selymes finom fehér homok és kókuszpálmákkal bővelkedő partok a világ legszebb esküvői fotóinak helyszíneként szolgálnak.