Újabb spanyol városba indít járatot nyártól a Wizz Air

A Wizz Air bejelentette, hogy júniusban új járatot indít Budapest és azegyik legszebb spanyolországi vidéken, a Baleár-tenger partján fekvő Castellón között. Az interneten már kaphatók jegyek a járatra, amely az üzleti és a szabadidős utazók számára is vonzó célponttá teszi a látnivalókban gazdag régiót.

Az illatosan virágzó narancsfákról elnevezett Costa del Azahar számos homokos stranddal várja a látogatókat, de egymást érik a festői fekvésű történelmi városok is a környéken – közülük is Peñiscola tengerparti erődje a legnevezetesebb. Maga Castellón elsősorban hagyományos kerámiaiparáról és gótikus stílusban épült műemlékeiről híres, de érdemes kipróbálni a tenger gyümölcseinek legjavát kínáló éttermeket is. A húsvét előtti hetekben kilenc napos fiesztát rendeznek a városban, júliusban pedig a közeli Benicàssim ad otthont az egyik legnagyobb spanyol könnyűzenei fesztiválnak.

Peñiscola tengerparti erődje

Az első spanyolországi Wizz Air járat 2004 májusában indult el, és azóta a légitársaság folyamatosan bővítette helyi hálózatát: 12 spanyolországi repülőtérről immár 10 ország 55 úti célja érhető el. A Budapestről elérhető spanyolországi városok között Castellón a tizedik a sorban többek között Madrid, Malaga, Alicante, Ibiza, Tenerife, Barcelona vagy Palma del Mallorca után, utóbbi két úti célra pedig tavaly decembertől, illetve idén márciustól már Debrecenből is közlekednek járatok.

A WIZZ AIR ÚJ ÚTVONALAI CASTELLÓNBÓL

Úti cél Heti járatok Indulás Viteldíj
Budapest szerda, vasárnap 2019. június 16. akár 4590 forinttól