400 éves leletek kerültek elő a füzéri várból

 Gál-Mlakár Viktor, a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa, ásatásvezető régész szerint ez a lelet az elmúlt évtizedek legnagyobb középkorból származó famennyisége.

A mintegy öt köbméternyi, a XVII. századból való leletek között található a felső vár folyosórendszerének gerendái, hordók, vödrök, fenyőből készült tetőfedő zsindelyek. És ami a maga nemében páratlan: teljes egészében előkerült a kút felvonó szerkezete, amelyet a felszínen össze is állítottak, és amely így működőképes.

A leleteket konzerválják, majd a tervek szerint kiállítják.
Források Füzér várát a XIII. században említik először, azt a történészek biztosra teszik, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt az erődítmény. A Füzér község fölött 170 méter magasan, igen nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után – ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna – Füzérre szállíttatta a Szent Koronát, és legalább egy évig ott rejtegette.

A vár feltárását 1977-ben Feld István és Juan Cabello kezdte meg, majd 1992-től a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákcsapata, Simon Zoltán vezetésével végzett jelentős feltárási és helyreállítási munkákat a várhegyen.

Füzéren azóta folyamatosan tart a munka, dolgoznak a helyreállításon. Ez év augusztusában a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság a Regionális Operatív Programok keretében harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött csaknem 47 milliárd forint értékben, a füzéri vár rekonstrukciójára ebből több, mint 1,3 milliárd forint jut.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "400 éves leletek kerültek elő a füzéri várból" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*