Az északolasz település neve mára világszinten egybeforrt a divattal, és előlépett a városlátogatók egyik kedvenc célpontjává. Pedig minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere; különleges művészeti nevezetességek, világhírű minőség, fantasztikus ételek, mindez igazi, olasz módra.
Miközben Olaszország második legnépesebb városa mára nemzetközi metropolisszá nőtte ki magát, elérte azt, hogy bárhol könnyen felfedezhetők eredeti stílusjegyei. Amit ma látunk, valóban a csillogásra és a külsőségekre épül, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a felszín által; bátran ássunk mélyebbre!
A Duomo metrómegállónál a felszínre jutva nagy tömeg fogad minket. Nem véletlenül, hiszen a város egyik nagy találkozási pontja ez; helyiek és turisták trécselnek a téren, miközben galambok tucatjai repkednek a fejük fölött. A lépcsőn felérve a II. Viktor Emánuel-szoborral találjuk szembe magunkat, melynek tekintetét követve, pillantásunk a világ negyedik legnagyobb katedrálisára vetül. A milánói dóm 40 ezer fős befogadóképességével méltán bűvöli el az erre járót; 135 darab magasabb-alacsonyabb csúcsa és 3200, főként a tetőt és homlokzatot díszítő szobra páratlan látnivaló. Ne keresgéljük sokáig a harangtornyot, nem véletlen, hogy nem találjuk: a milánói dómnak ugyanis nincs ilyen. A templom belül sem hazudtolja meg önmagát; 157 méteres hosszúságával valódi sétát ígér annak, aki meg akarja ismerni. Az építkezés igen terjedelmes időszakot ölelt fel; mintegy 415 év kellett hozzá, hogy az épület elkészüljön, ezért is fedezhetők fel gótikus, reneszánsz és neoklasszikus stílusjegyek rajta. A főoltár feletti boltozat egy ereklyét, mégpedig egy szöget rejt, amelyről azt tartják, hogy Krisztus keresztjéből származik. Innen néhány lépcső vezet le a kriptába, és emellett egy egyházi kincseket kiállító tárlatot is megtekinthetünk a dómban.
A templom északi oldaláról vezet az út a tetőre, aminek az előzőleg liftre vagy lépcsőre megváltott jegyünkkel vághatunk neki. Mindenképpen megéri a túra, innen tárul ugyanis elénk a legszebb panoráma. Ha szerencsénk van, és szép, tiszta időt fogunk ki, akár az Alpok vonulatait is megpillanthatjuk.
A térre visszaérkezve, jobbra folytatjuk utunkat, és belevetjük magunkat a II. Viktor Emánuel passzázsba, melyet a helyiek gyakran csak Milánó szalonjának neveznek. Milánó legjava tárul itt a szemünk elé: Louis Vuitton, Gucci, Prada szebbnél szebb kirakatai és felső kategóriás éttermek kísérik végig az utunkat, egészen a Piazza della Scaláig. Leonardo da Vinci szobra mellett elhaladva állunk meg a világhírű Scala előtt. Aki még nem látta kívülről, és a belső nézőtere alapján képzelné el, biztosan sokkal nagyobbnak és impozánsabbnak festené le. A legendás operaház maga a beszélő történelem; olyan művészek mutatták itt be darabjaikat, mint Rossini, Bellini, Giuseppe Verdi és Richard Wagner. Meglepő módon Puccini Pillangókisasszonya akkora bukás volt, hogy bemutatását követően 21 évig nem is tűzték műsorra Milánóban. Egykor Maria Callas és Luciano Pavarotti hangja is ámulatba ejtette itt a közönséget. Az épület külső részén kifüggesztett műsorkínálatot böngészve, könnyen késztetést érezhetünk jegyet venni egy-egy előadásra, de mint az ilyen esetek többségében, itt is jóval előbbre kell gondolkodni, hiszen gyorsan fogynak az üres helyek.
A tárlatokkal végezve a kastély hátsó kijáratán távozunk, hogy a gyönyörű, hatalmas Parco Sempionéba, Milánó egyik legnagyobb parkjába jussunk. Rögtön láthatjuk, hogy nemcsak az egyik leghatalmasabb, de a legkedveltebb liget is ez. Turisták és helyiek sétálnak és ücsörögnek itt, kisgyerekek futkároznak és etetik a tóban fürdő kacsákat, fiatalok kosárlabdáznak a sportpályán. A távolban, a park végét is jelezve magasodik az Arco Sempione, egy Napóleon által, még 1807-ben emelt diadalív. Rövid sétával elérünk a 108 méter magas toronyig, ahová felmászva élvezhetjük a tökéletes, az este leszálltával immár kivilágított panorámát.
Ha teljes élményre vágyunk, még egyszer vissza kell jönnünk a Piazza del Duomóra, hogy a II. Viktor Emánuel-szobor lépcsőjén ülve gyönyörködjünk a hatalmas székesegyház kivilágított ablakaiban. A tér még este is forgalmas, a nagy nyüzsgés közepette mégis megüti a fülünket valami; a tömeg közepén egy bácsi ül citerájával, és a Keresztapa hamisítatlan, világhírű dallamát varázsolja elő a hangszeréből. Mert akármennyire modern, sietős, elfoglalt, üzletközpontú város is Milánó, azért mégiscsak olasz…
Közlekedés:
Egyéb látnivalók:
Belépőjegyek:
Árak:
Vásárlás:
Étkezés:
Como:
Bergamo:
|
Fotó és szöveg: Miliosz Katalin
Legyél az első hozzászóló "A kifutó fényein túl" című cikkhez