A kifutó fényein túl

Az északolasz település neve mára világszinten egybeforrt a divattal, és előlépett a városlátogatók egyik kedvenc célpontjává. Pedig minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere; különleges művészeti nevezetességek, világhírű minőség, fantasztikus ételek, mindez igazi, olasz módra.

Miközben Olaszország második legnépesebb városa mára nemzetközi metropolisszá nőtte ki magát, elérte azt, hogy bárhol könnyen felfedezhetők eredeti stílusjegyei. Amit ma látunk, valóban a csillogásra és a külsőségekre épül, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a felszín által; bátran ássunk mélyebbre!

A Duomo metrómegállónál a felszínre jutva nagy tömeg fogad minket. Nem véletlenül, hiszen a város egyik nagy találkozási pontja ez; helyiek és turisták trécselnek a téren, miközben galambok tucatjai repkednek a fejük fölött. A lépcsőn felérve a II. Viktor Emánuel-szoborral találjuk szembe magunkat, melynek tekintetét követve, pillantásunk a világ negyedik legnagyobb katedrálisára vetül. A milánói dóm 40 ezer fős befogadóképességével méltán bűvöli el az erre járót; 135 darab magasabb-alacsonyabb csúcsa és 3200, főként a tetőt és homlokzatot díszítő szobra páratlan látnivaló. Ne keresgéljük sokáig a harangtornyot, nem véletlen, hogy nem találjuk: a milánói dómnak ugyanis nincs ilyen. A templom belül sem hazudtolja meg önmagát; 157 méteres hosszúságával valódi sétát ígér annak, aki meg akarja ismerni. Az építkezés igen terjedelmes időszakot ölelt fel; mintegy 415 év kellett hozzá, hogy az épület elkészüljön, ezért is fedezhetők fel gótikus, reneszánsz és neoklasszikus stílusjegyek rajta. A főoltár feletti boltozat egy ereklyét, mégpedig egy szöget rejt, amelyről azt tartják, hogy Krisztus keresztjéből származik. Innen néhány lépcső vezet le a kriptába, és emellett egy egyházi kincseket kiállító tárlatot is megtekinthetünk a dómban.

A templom északi oldaláról vezet az út a tetőre, aminek az előzőleg liftre vagy lépcsőre megváltott jegyünkkel vághatunk neki. Mindenképpen megéri a túra, innen tárul ugyanis elénk a legszebb panoráma. Ha szerencsénk van, és szép, tiszta időt fogunk ki, akár az Alpok vonulatait is megpillanthatjuk.

A térre visszaérkezve, jobbra folytatjuk utunkat, és belevetjük magunkat a II. Viktor Emánuel passzázsba, melyet a helyiek gyakran csak Milánó szalonjának neveznek. Milánó legjava tárul itt a szemünk elé: Louis Vuitton, Gucci, Prada szebbnél szebb kirakatai és felső kategóriás éttermek kísérik végig az utunkat, egészen a Piazza della Scaláig. Leonardo da Vinci szobra mellett elhaladva állunk meg a világhírű Scala előtt. Aki még nem látta kívülről, és a belső nézőtere alapján képzelné el, biztosan sokkal nagyobbnak és impozánsabbnak festené le. A legendás operaház maga a beszélő történelem; olyan művészek mutatták itt be darabjaikat, mint Rossini, Bellini, Giuseppe Verdi és Richard Wagner. Meglepő módon Puccini Pillangókisasszonya akkora bukás volt, hogy bemutatását követően 21 évig nem is tűzték műsorra Milánóban. Egykor Maria Callas és Luciano Pavarotti hangja is ámulatba ejtette itt a közönséget. Az épület külső részén kifüggesztett műsorkínálatot böngészve, könnyen késztetést érezhetünk jegyet venni egy-egy előadásra, de mint az ilyen esetek többségében, itt is jóval előbbre kell gondolkodni, hiszen gyorsan fogynak az üres helyek.

És ha már jegy és időpont: sietnünk kell, hogy odaérjünk a Santa Maria delle Grazie templomhoz, Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájához, amit internetes foglalás nélkül szinte lehetetlen megtekinteni. A mű előtt állva azonban jóleső érzés azon merengeni, hogy ez a látvány minden várakozást megért. A templomhoz tartozó kolostor ebédlőjének falára festett alkotáshoz több legenda is társult az idők folyamán. Az egyik szerint a házfőnök panaszkodott Leonardo késésére, mire a művész levélben adott magyarázatot a kolostor vezetőjének. Leírta, hogy késése Júdás arcának tökéletes megformálása miatt van, de ha a házfőnök továbbra is aggályoskodik, róla veszi a mintát. A száraz falra készült festményt közelről szemügyre véve láthatjuk, hogy Da Vinci valóban nem fejezte be Jézus arcát, hiszen ahogy azt az iskolában is tanítják, méltatlannak érezte magát a feladathoz.

Délutáni programunk a Castello Sforzesco, mely a 15. században, eredetileg védelmi célból épült, később azonban hercegi székhellyé vált. Ma hatalmas termeiben múzeumok és különböző kiállítások működnek. Az Antik Művészetek Múzeumában feltétlenül látogassunk el Michelangelo befejezetlen művéhez, a Rondanini Pietàhoz, melyen élete utolsó napjáig dolgozott. Az épületóriás gyönyörű kerteket ölel körbe, ahol szép időben, két múzeum között kellemes megpihenni.

A tárlatokkal végezve a kastély hátsó kijáratán távozunk, hogy a gyönyörű, hatalmas Parco Sempionéba, Milánó egyik legnagyobb parkjába jussunk. Rögtön láthatjuk, hogy nemcsak az egyik leghatalmasabb, de a legkedveltebb liget is ez. Turisták és helyiek sétálnak és ücsörögnek itt, kisgyerekek futkároznak és etetik a tóban fürdő kacsákat, fiatalok kosárlabdáznak a sportpályán. A távolban, a park végét is jelezve magasodik az Arco Sempione, egy Napóleon által, még 1807-ben emelt diadalív. Rövid sétával elérünk a 108 méter magas toronyig, ahová felmászva élvezhetjük a tökéletes, az este leszálltával immár kivilágított panorámát.

Ha teljes élményre vágyunk, még egyszer vissza kell jönnünk a Piazza del Duomóra, hogy a II. Viktor Emánuel-szobor lépcsőjén ülve gyönyörködjünk a hatalmas székesegyház kivilágított ablakaiban. A tér még este is forgalmas, a nagy nyüzsgés közepette mégis megüti a fülünket valami; a tömeg közepén egy bácsi ül citerájával, és a Keresztapa hamisítatlan, világhírű dallamát varázsolja elő a hangszeréből. Mert akármennyire modern, sietős, elfoglalt, üzletközpontú város is Milánó, azért mégiscsak olasz…

Közlekedés:
Milánó látnivalói viszonylag közel egymáshoz, egy helyen csoportosulnak. Ami viszont kicsit távolabb esik, tömegközlekedéssel könnyűszerrel megközelíthető. Három metróvonal köti össze a város főbb pontjait. Aki több napra megy, érdemes 48 vagy 72 órás jegyet vennie (3 napig érvényes MilanoCard: 13 euró).

Egyéb látnivalók:
Pinacoteca de Brera: Olaszország egyik legnagyobb művészeti múzeumaként olyan alkotók mesterműveit mutatja be, mint Raffaello, Caravaggio, Tiepolo, Rembrandt, Goya, Van Dyck, El Greco vagy Picasso.
San Siro Stadium: A Lotto metróállomástól kicsit hosszabb sétára találjuk a hivatalos nevén Stadio Giuseppe Meazzát, az ország három legsikeresebb futballklubjából kettőnek, az AC Milannak és az Internazionalénak otthont adó komplexumot. Befogadóképességét tekintve, ez Olaszország legnagyobb stadionja. A rajongók idegenvezetővel, szervezett túra keretében nyerhetnek bepillantást a színfalak mögé.
A világ legnagyobb lova: A San Siro felé haladva útba esik a Viale Federico Caprillin a Da Vinci által megálmodott hatalmas bronz lovas szobor, ami ugyan nem a mester alkotása, de az ő terveit alapul véve sikerült később, a 20. században megépíteni.

Belépőjegyek:
Dóm: ingyenes, tető (lépcső): 7 euró
Utolsó vacsora: 26 euró
Castello Sforzesco: 3 euró (kombinált jegy az összes múzeumra)
San Siro: múzeum + túra: 13 euró, múzeum: 7 euró

Árak:
Készüljünk fel, hogy nem kifejezetten pénztárcabarát kirándulásra indulunk. 2012-ben Milánó a 38. helyen végzett a világ legdrágább városainak listáján. A dóm környékén egy félliteres üdítőért akár 3 eurót is fizethetünk.

Vásárlás:
Természetesen nem lenne teljes a milánói kiruccanás, ha nem hódolnánk a vásárlás élvezetének. Legyen szó akár csak kirakatok nézegetéséről, a Via Monte Napoleonén mindenképpen érdemes végigsétálni!

Étkezés:
Egy igazi metropoliszhoz hűen, Milánóban is képviselteti magát az összes jellegzetes nemzetközi konyha. Ha tradicionális olasz fogásokat szeretnénk enni, kicsit nehezebb dolgunk van, mint az ország délebbi részein, a küldetés azonban nem lehetetlen. A dóm körüli mellékutcák repertoárja igen gazdag; ha jól választunk, egy hamisítatlan olasz pizzát üdítővel akár 10-12 euróért is elfogyaszthatunk.

Kirándulások a környékre:

Como:
Ha Milánóban járunk, és több napot is eltöltünk a környéken, mindenképpen érdemes vonatjegyet venni, és elutazni a világhírű Comói-tóhoz. (A jegyet a Porta Garibaldi és a Centrale Stazione állomásokon is megvásárolhatjuk, előbbin a lassabb vonatra 4,55 €-ért.)
Como San Giovanniba érkezvén rögtön érthetővé válik, miért ejtett már oly sokakat rabul ez a hely, és térnek vissza ide újra és újra. A parton sétálva jobbnál jobb éttermek sorakoznak egymás mellett, akinek azonban több a ráérős ideje, érdemes befizetnie egy hajókirándulásra, melynek során bejárhatja a tó nagy részét. A funicular kötelező mindenkinek: 5,25 €-ért a magasból gyönyörködhetünk a kilátásban.

Bergamo:
A Milánótól mindössze egyórányi távolságban található városka szintén megéri a kitérőt. Igazi kis ékszerdobozra lelünk, ha itt is igénybe vesszük a sikló nyújtotta kényelmet (2,5 €/fő), és tiszteletünket tesszük az óvárosban. A Piazza Vecchiáról kiindulva, szűk, macskaköves utcácskák vezetnek a dómig és a szomszédos Chiesa di Santa Maria Maggioréig.