Szárnyal a Wizz Air Debrecenben is – hét új járat indul

Szárnyal a Wizz Air Debrecenben is – hét új járat indul

A Wizz Air bejelentette hétfőn, hogy 2018 decemberétől kétszeresére bővíti debreceni bázisát egy második Airbus A320 típusú repülőgéppel. A bővítéssel hét régóta várt járatot is indít Debrecenből.

Az új járatok:

  • Barcelona
  • Palma de Mallorca
  • Basel
  • Doncaster/Sheffieldbe
  • Dortmund
  • Lárnaka
  • Málta

Az új útvonalakon túl a legnépszerűbb, Tel-Avivba és Párizs Beauvais-ra közlekedő debreceni járatok gyakorisága megnő, így 2019-ben hetente 16-tal több Wizz-járat repül majd Debrecenből. Tel-Avivba és Párizs Beauvais-ra hetente 2 helyett 3 járat indul majd.

A Wizz Air 2012-ben indította első járatát a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről, és azóta is folyamatosan fejleszti egyre bővülő hálózatát. A most bejelentett bővítéssel a Wizz Air befektetése a debreceni bázisán 200 millió dollár fölé emelkedik, és 2019-ben már közel 600 000 ülőhelyet kínál 11 országba közlekedő 14 járatán.

Az év eleje óta már 97.000 utas volt a debreceni útvonalakon, ami több mint 24 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

Szárnyal a Wizz Air Debrecenben is – hét új járat indul

A bővítés bejelentéséről szóló sajtótájékoztatón Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója úgy fogalmazott:

„2018 decemberében érkezik második Airbus A320 típusú repülőgépünk Debrecenbe, ami új helyi munkahelyeket is teremt a Wizz Airnél.”

Dr. Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: „Míg 2012-ben alig 20 ezer utas fordult meg a reptéren, addig 2017-ben 316 ezren választották Debrecent.”

Legyél az első hozzászóló "Szárnyal a Wizz Air Debrecenben is – hét új járat indul" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*