Május elsején reggel felszálltak azok az első újraindított WizzAir járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, amelyeket a koronavírus járvány következtében lecsökkent utasforgalom miatt átmenetileg felfüggesztett a légitársaság. A repülőtér felkészülten, a szigorú előírásoknak, valamint a repülőtéri protokollnak megfelelően várta az utasokat.
Reggel 6 óra 17 perckor felszállt a budapesti repülőtérről a WizzAir Berlinbe tartó járata – ez volt az első olyan útvonal, amelyet a légitársaság a mai napon újraindított a járvány miatt átmenetileg felfüggesztett járatai közül. A forgalom újraindítását a repülőtér üzemeltetője felkészülten várta, az utasok ellenőrzése és beszállítása gördülékenyen, fennakadások nélkül lezajlott és zajlik folyamatosan.
A Budapest Airport a jelenlegi járványügyi helyzetben fokozottan ügyel a sorkezelésre: az utasok közötti megfelelő távolság megtartását padlómatricákkal és információs táblákkal egyaránt segíti. A terminálon/SkyCourton található székek közül – szintén a biztonságos távolság megtartása érdekében – meghatározott székekre tiltó matrica került felragasztásra. Az üzemeltető folyamatosan utántölti, illetve cseréli a terminálon kihelyezett automata és pumpás kézfertőtlenítőket, valamint kiemelt hangsúlyt helyez a sokkal gyakoribb fertőtlenítő takarításra. A személyzet azon tagjai pedig, akik munkájukból adódóan nem tudják betartani a személyek közötti 1,5 méteres távolságot, kötelezően maszkot viselnek.
„A Budapest Airport ezúton is köszöni az utasok együttműködését, fegyelmezettségét és elővigyázatosságát. Az utasok a repülőtér kérésének megfelelően maszkban érkeztek a repülőtérre, és figyelembe vették az üzemeltető felhívását, hogy a terminálépületbe kísérők nélkül lépjenek be. A repülőtér üzemeltetője továbbra is kéri a Budapestről elutazó utasokat, hogy az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszert használják és az online utasfelvételt részesítsék előnyben a fizikai érintkezés minimalizálása érdekében.” – írta közleményében a cég.