Éjszakai kalandtúra, elefántköszöntés és cápaetetés – hétvégi programajánló

Rendhagyó családi programokra készülhetnek a hétvégén az állatbarátok: a Budakeszi Vadasparkban alkonyat után indulnak éjszakai kalandtúrák, a fővárosi állatkertben pedig elefántköszöntés és cápaetetés is lesz a háromnapos fesztivál idején. Másfajta feltöltődést ígér a  Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatot: 18 megye csaknem 60 tájházában és két határon túli településen várják a látogatókat. 

Éjszakai kalandtúra a Budakeszi Vadasparkban

Ismét lehetőség nyílik bepillantani a Budakeszi Vadaspark záróra utáni életébe. Áprilisban és májusban, péntek esténként a kalandvágyó érdeklődők egyedülálló Éjszakai szakvezetésen vehetnek részt. A túra során a gyermekek és felnőttek az állatok éjszakai életébe nyernek betekintést a tavaszi erdő ölelésében. A természet ébredésével a Budakeszi Vadasparkban is beindul az élet: a magasságot és izgalmakat kedvelő kalandorok már birtokba vehetik a Kalandparkot, a Parasztudvar háziállatainál a tavaszi ellések időszaka van, a vadasparki lakók téli álmukból ébrednek. A tavasszal is hangulatos vadasparki élmény pedig egy rendhagyó programnak köszönhetően válik teljessé.

Az alkonyat után induló túra során az érdeklődők szakvezető segítségével ismerkedhetnek meg a Kárpát-medence őshonos állatainak ritkán látható, ám mozgalmas éjszakai életével. Fény derül többek között arra, hogy mitől csillog fényesen az éjszakai állatok szeme, hogyan szerzik meg zsákmányukat a baglyok vaksötétben vagy melyik állathoz tartozó hangokat lehet hallani az erdőben az éj leple alatt. A látogatók a szakvezetésen nemcsak közelebb kerülhetnek a ritkán mutatkozó erdei állatokhoz, de az elsajátított ismeretek birtokában erdőjáráskor önállóan is beazonosíthatják a különböző neszezések, horkantások és csörtetések forrását.

A program körülbelül 2-2,5 óra hosszú, a maximális létszám 50 fő. Jelentkezni előregisztrációval lehet a Vadaspark honlapján megadott e-mail címen.

Időpontok:

  • 2022.04.15. 18:00
  • 2022.04.22. 19:00
  • 2022.05.06. 19:00

Jön a Tájházak Napja

A Magyarországi Tájházak Szövetsége szombaton és vasárnap rendezi a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatot 18 megye csaknem 60 tájházában és két határon túli településen. Az eseményhez csatlakozó tájházak a legtöbb helyszínen ingyenesen várják a vendégeket. Meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutatják be az egyes épületek berendezéseit, több helyszínen hagyományőrző csoportok lépnek föl, s kézműipari portékák között lehet válogatni, vásárolni, tájjellegű ételeket kóstolni – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az eseménysorozat központi helyszíne az idei évben Tard lesz, ahol a Népi Építészeti Programban megújult, több mint 200 éves tájházak kínálnak programokat Öltözz matyóba, perdülj táncra címmel. A helyiek ünnepi műsorral várják a látogatókat, bemutatva a tardi népdalokat, néptáncot és népviseletet. A teljes programkínálatról a Tájházszövetség honlapján és Facebook-oldalán lehet tájékozódni, de itt egy kis ízelítő:

  • A jászkiséri Csete Balázs Helytörténeti Gyűjteményben régi idők használati eszközeit próbálhatják ki az érdeklődők, valamint játszóház és lovaskocsikázás is színesíti a programot. Az Ukrajnából menekült családok számára a szervezők tolmácsot biztosítanak.
  • Szombaton a pomázi Örökség Tájházban szerb húsvéti szokásokat elevenítenek fel, kiállításmegnyitóval ünnepelnek Nagytarcsán, Ócsán, Nagysallón, Pogrányban, Hosszúhetényben, Dunaszentbenedeken, Algyőn és Fertőhomokon.
  • A gyógynövények lesznek a középpontban a szegedi Napsugaras Tájházban, a budafoki Barlanglakás Emlékkiállításban gyógyteákat kóstolhatnak, Boldogon a kosárfonás és a mézeskalács-készítés fogásait tanulhatják meg a látogatók.
  • A tiszafüredi Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban fazekasprogramokkal várják az érdeklődőket, akik egy régészeti feltárás részesei is lehetnek. A Sóstói Múzeumfaluban kerítésfonó workshopon lehet részt venni.
  • A taksonyi Német Nemzetiségi Tájház Az otthonunk című kiállítással nyitja meg kapuit vasárnap. A tiszaújvárosi Villa Scederkyn Tájház közös virágültetéssel, kézműves-foglalkozással, kenyérlángossal készül, a biharkeresztesi Csicsóka Tájház programjai között mézkóstoló, pálinkaminősítés, kézműves csoki és mangalicás finomságok kóstolása is szerepel.

Háromnapos fesztivál a fővárosi állatkertben

A Föld napja alkalmából péntektől vasárnapig változatos programokkal, egyebek mellett állatbemutatókkal, látványetetésekkel, tematikus sétával várják a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol a Föld Fesztivál utolsó napján Samut, az egyéves kiselefántot is felköszöntik majd születésnapja alkalmából – közölte a fővárosi intézmény az MTI-vel.

A közlemény szerint pénteken elsősorban az iskolásokat, az óvodásokat, a tanulmányi csoportokat, a hétvégén pedig a családokat várják a városligeti intézménybe.A fesztivál során az állatkert tizenöt pontján lesznek programok délelőtt 10 órától délután 5 óráig. Emellett szombaton és vasárnap állatbemutatókkal és előadásokkal egészül ki a kínálat. Mint a beharangozóban írták, a programok többsége az élővilág, illetve a természet- és környezetvédelem témaköréhez kapcsolódik, de a kulturális sokféleség bemutatására is nagy figyelmet fordítanak. Így lesz többek között méhészeti bemutató, „öko-bütykölde”, az afrikai állatokat megismertető tematikus séta, régészeti homokoZOO, állati felvonulás, moldvai tánctanítás, kínai kulturális bemutató és henna testfestés is. Az állatkerti „Légy ott!” élményprogramok során pedig látványetetésekkel, állattréningekkel, elefántiskolával, fóka-mókával, merüléses cápaetetéssel várják a látogatókat. A Föld Fesztivál harmadik napján, április 24-én vasárnap köszöntik majd fel Samut, a kiselefántot első születésnapja alkalmából. Az esemény 13 órakor lesz az elefántok kifutójánál. A részletes programkínálat az állatkert honlapján (www.zoobudapest.com) olvasható.