5 év 40 ország

Négy és fél hónappal indulását követően már több mint négyezer kilométer van Dávid lábában, és túlzás nélkül állíthatja: szinte több élmény érte e néhány hónap alatt, mint élete első harminc évében, pedig az sem zajlott élménymentesen. Erősebbnek érzi magát, mint valaha, és várja az újabb kihívásokat, élményeket. Minderről a szülőktől tájékozódhattunk, akik hetente skype-on vagy mobiltelefonon tartják a kapcsolatot fiukkal, aki e-maileket is küld.
Dávid alaposan felkészült az útra, így aztán nem érték váratlanul azok a kényelmetlenségek és kellemetlenségek sem, amelyekkel már az első hónapokban találkozott. Ugyanakkor akadtak váratlan figyelmességek is. Vajdasági magyarok vendégelték meg útja során, s volt, ahol kedvesen befogadták őt éjszakára, sőt a ruháját is kimosták. Általában sátorozik, családoknál, templomokban, mecsetekben kap szállást, vagy a CouchSurfing nemzetközi hálózat tagjai fogadják be éjszakára, vendégelik meg, sőt olykor még elemózsiával is ellátják. Azonban például Szófiában, egy étkezdében, egy óvatlan pillanatban elemelték a fényképezőgépét, az első hetek néhány felejthetetlen képével.


Start a télben

Kemény télben indult el Budapestről, már a márciusi tavaszban bandukolt Bulgária vidékein, aztán egyszer csak egy váratlan európai hidegfront keleti vége negyvencentis hóval fogadta Törökországban. Öt héttel indulását követően Edirne város közelében lépte át a bolgár–török határt. Pár napot lázasan is át kellett vészelnie azokban a napokban. Március végét már Isztambulban töltötte, ahol volt ideje megpihenni, és megszervezni a következő hónapokat. Szívós utánajárással kilencvennapos török tartózkodási engedélyt szerzett, és sikerült megkapnia az iráni vízumot is.

Megfogadva a helyiek tanácsát, Isztambulból nem közvetlenül Irán és így az Anatóliai-fennsík felé vette az irányt, hanem maradt a Fekete-tenger partján. Felejthetetlen élmény volt számára, amikor Trabzon közelében a helybeliek felvitték őt a háromszáz méter magasan, függőleges sziklaszirtbe vájt, ma már a világörökség részét képező Sümela-kolostorhoz, a IV. századi monumentális épületegyütteshez.

Időközben szakállt növesztett, itthoni barátai talán rá se ismernének. Törökországban többen kurdnak, Grúziában pedig tádzsiknak nézték külseje miatt. Naponta 24–35 kilométert gyalogol, többnyire főutak mentén, s eddig csak néhány alkalommal kellett stoppal kamionra vagy kisteherautóra felkéredzkednie, Grúziában pedig egyszer vonatra szállnia, hogy elérje aznapi úti célját, és biztonságos körülmények között hajthassa álomra fejét. GPS helyett megteszi a térkép és az iránytű, laptop helyett nyilvános kávézókban írja meg leveleit, drága videokamera helyett megteszi az olcsóbb fényképezőgép, melynek pótlása isztambuli feladat volt.

Kitaposott ösvény helyett

A budapesti fiatalemberben folyamatosan érlelődött az elhatározás, hogy valamit kezdenie kellene magával, mert úgy érezte, túlságosan is kitaposott ösvényen halad az élete. Sok kis, többnyire sikeres lépést tett meg életében: Milánóban, a jó hírű Bocconi Egyetemen végzett, majd a magyar fővárosban, egy neves cégnél dolgozott hitelminősítőként. Két évvel fiatalabb öccséhez hasonlóan mindent megkapott értelmiségi szüleitől, egyedülállóként önálló lakással is büszkélkedhet, mégis, volt valami hiányérzete.

Nem elégítették ki a dolgos hétköznapok, igazi, nagy kihívásra vágyott. A Föld körbegyaloglásának ötlete ilyennek számított, hiszen megvalósítása egyszerre tűnhet elérhetetlen, idealista-romantikus álomnak és hatalmas tettnek. Mások szemében talán őrültségnek, ám Dávid inkább azt tekinti őrültségnek, ha valaki negyven éven át ugyanazt csinálja a munkahelyén. Számára nem számított vonzó jövőképnek, hogy az évek során előbbre juthat a szamárlétrán, legyen az bármennyire is rangos, multinacionális cégnél. 

Úgy érezte, egzisztenciális okokból már megteheti, hogy világgá menjen, és életkora, egészségi állapota, testi adottságai (174 cm magas, 68 kg) is alkalmasak arra, hogy útnak induljon. Imád gyalogolni, úgy tapasztalja, hogy fantasztikus változás megy benne végbe gyaloglás közben: ilyenkor megteremti belső egyensúlyát, és boldogságérzet fogja el. Sok helyen megfordult már a világban, beszél angolul, németül, franciául, spanyolul, olaszul, járt nyári egyetemen Kínában, sejti, mi várhat rá a nagyvilágban; eddig úgy tapasztalta, képes akklimatizálódni minden környezetben. Korábban amatőr szinten sok sportágat kipróbált: teniszezett, focizott, háromtusázott, squasht játszott. Mintegy bemelegítésként pedig 2009. nyár végén teljesítette az El Camino zarándokutat Észak-Spanyolországban. E túra győzte meg végleg: mind szellemileg, mind fizikailag képes arra, hogy kelet felé indulva, gyalogosan, öt év alatt bebarangolja a Földet.

Pedig hozzátartozói, barátai, ismerősei közül többen is megpróbálták őt lebeszélni. Sikertelenül, sőt! Egyre elszántabb, erősebb lett. Bevallása szerint időben legyőzte félelmeit, és sziklaszilárddá erősödtek elképzelései. Indulás előtt négy hónappal már szinte csak az utat tervezte. Teljes körű egészségügyi vizsgálaton esett át. Lézeres szemműtéttel megszüntette rövidlátását, ne kelljen az út során szemüveggel bajlódnia. Fogorvosa a beavatkozások végén megnyugtatta: legalább két évig garantáltan nem lesz gondja a fogaival. Megkapta a legfontosabb védőoltásokat, beszerezte a szükséges gyógyszereket, többek között malária ellen is.

Gondosan választotta meg, mit pakol tizennégy kilogrammos hátizsákjába: a ruhák mellett a tartalék bakancsnak is helyet kellett szorítani, csakúgy, mint az elsősegélykészletnek. A hálózsák is a tartozékok fontos része volt az induláskor. Övére pedig túlélőkészletét csatolta a késtől a speciális tűzszerszámig. Drága technikai eszközöket szándékosan nem vitt magával, legfontosabb jegyzetelési eszköze a papír és a toll. Igaz, már gondolkodik blog írásán is, hisz egy-egy úti állomáson többnyire talál internetkávézót.

A pontos útiterv kidolgozása során világossá vált számára, hogy vannak olyan országok, ahol csak helyben, a határállomáson lehet vízumhoz jutni. Dávid tisztában van azzal, hogy akadnak olyan térségek, amelyek háborús övezetek, illetve tanácsos elkerülni őket harci cselekmények miatt. Természetesen nem akar hősködni, tűzközelbe kerülni, de azért megijedni sem kell – fogalmazta, még indulás előtt. Hitelkártyáján nem lesz annyi pénz, hogy az több éven át kitartson, és elegendő legyen, például jegyvásárlásra utasszállító hajókra. Ha úgy adódik, nem veti meg a munkát, esetleg teherhajókon, utazásért cserébe. Azt is hangsúlyozta: egyáltalán nem tekinti magát turistának, és azt sem szeretné, ha őt mások annak néznék. Ő elsősorban saját maga kihívásainak, elvárásainak szeretne megfelelni. Számára ez egyszerre lázadás, hobbi, küldetés, megszállottság, a világ megismerése utáni olthatatlan vágy. Egyfajta csodálatos, öt éven át tartó folyamatos utazás.


Föld-túra három szakasza

2010 és 2015 között Simon Dávid három különálló egységre bontva tervezi körbegyalogolni a Földet, az óceánokat, tengereket pedig teherszállító hajókon, halászhajókon akarja átszelni.

I. szakasz: 2010 februárjában és márciusban Magyarország után Szerbián, Bulgárián át vezetett az út Törökországig. Majd következett a Fekete-tenger déli partvidéke, onnan Tbiliszi, majd néhány napos pihenő után Jereván és az iráni határ. Később Pakisztánban is a békésebb vidékeken fog haladni, inkább az Indus deltájának mocsaras területe okozhat nehézséget, ahol szükség lesz a malária elleni tablettákra. Az is elképzelhető, hogy errefelé hajóra kell szállnia. Dávid 2010 októberében Indiában, a Tádzs Mahalnál szeretné ünnepelni 31. születésnapját. Majd következik Délkelet-Ázsiában Banglades, Mianmar, Laosz – ahol a Kelet Párizsát, Luang Prabangot feltétlenül látni kívánja. Vietnamban, Hanoiban lenne a pihenés, a feltöltődés időszaka, ahová az indulás után egy évvel tervezi a megérkezést. Ho Si Minh-várost követően irány Kambodzsa – az Angkort látni kell –, majd jön Thaiföld. Itt a déli földnyelv a helyi harcok miatt veszélyes – tudja jól. Utána következik Malajzia és fővárosa, Kuala Lumpur, aztán Szingapúr és az indonéz szigetvilág; Dávid nem kíváncsi Balira, az általa elcsépeltnek tekintett turistaparadicsomra, jobban érdekli a főváros, Jakarta, valamint Szumátra és Borneó szigete. Ha pedig már épp arra jár, átsétál Bruneibe is, mert érdekli, milyen is lehet az élet a szultánságban. Majd valahogy áthajózik a Fülöp-szigetekre, ahol az ázsiai-óceániai térség utolsó állomása lesz Manila. Ide körülbelül tizenkilenc hónap elteltével, 2011 őszén érne el, mellyel az út bő egyharmadát teljesítené. Rövid pihenő után pedig irány az óceán: Manilából Honoluluig (Hawaii), majd kis felfedező körút után tovább Los Angelesig. Dávid teherhajón szelné át a Csendes-óceánt.

II. szakasz: E rész Los Angelestől Rio de Janeiróig tart majd, 2012 elején kezdődik, és másfél-két esztendőt vesz igénybe. Mexikóban, a Yucatán-félszigeten Chichén Itzá romvárosban a maja piramisokhoz feltétlenül el kell gyalogolnia. Áthaladva Közép-Amerikán, Panamában nem maradhat el a csatorna látványa, majd következik Dél-Amerika nyugati vonulata: Kolumbia, Ecuador, Peru – a Machu Picchuval –, aztán Bolívia, Chile. Onnan fordulás kelet felé Argentínába, majd jöhet Brazília, természetesen hosszú gyaloglást követően Rióval és a Cukorsüveg-heggyel. Amikor Dávid megpillantja a Corcovado-hegyen a Krisztus-szobrot, már három és fél, négy éve lesz a nagy körúton, és annak háromnegyedénél fog járni.

III. szakasz: A hazafelé vezető nagy kirándulás valamikor 2013 végén, 2014 elején, Afrikából, Lagosból indul majd. Rio de Janeiróból azonban még valahogy át kell szelni az Atlanti-óceánt Nigéria partjaiig. A megoldás megint csak teherhajó lehet. Az ötödik évben Dávid Nigériából baktat majd észak felé a Niger folyó mentén, és Mali, Mauritánia, Nyugat-Szahara útvonalon jut el Marokkóig. E térség ma még egyelőre nem tűnik túl barátságosnak. Marokkóból már csak egy röpke hajókirándulás Gibraltár, ahonnan az addigi megpróbáltatásokhoz képest Nyugat-Európán át – Dávid szavaival – már „jutalomjáték” lesz a hazavezető út.