Eltekintve az olyan közhelyektől, mint például, hogy nyáron lehetőleg árnyékban parkoljunk, van néhány szabály – vagy inkább javaslat – amelyeket betartva könnyebben vészelhetjük át az év legmelegebb napjait.
- Szellőztetés hiánya
Egy kisebb autónak egy örökkévalóságig tarthat lehűteni a felforrósodott utasteret. Mielőtt bekapcsolnánk a légkondicionálót, szellőztessük ki az autót: lassan induljunk el, engedjük le valamennyi ablakot, és hagyjuk, hogy a menetszél átfújja az autót, és az állott, meleg levegő kicserélődhessen. Ha ez megtörtént, húzzuk fel az ablakokat, és csak ezt követően kapcsoljuk be a klímát. Ne felejtsük el, hogy 35 fokos belső hőmérséklet úgy hathat ránk, mintha a vérünk véralkohol szintje 0,5 ezrelék lenne! Ha működik a légkondicionálás, a keringtetést állítsuk belső állásba, és húzzuk fel az ablakokat! A plug-in hibrid vagy elektromos meghajtású autósoknak jó dolguk van: ők általában távolról is tudnak hűtést vezérelni az applikáción keresztül – így kezdődnek a HTA – Magyar Gumiabroncs Szövetség – szakértőinek tanácsai.
- Túl hideg légkondicionáló
Bármennyire is jó érzés, nem szabad a légkondicionálóból érkező hűsítő légáramot közvetlenül a testünkre irányítani, ez akár tüdőgyulladást is eredményezhet. Ne válasszunk túl alacsony hőmérsékletet sem, tartsuk be a fokozatosság elvét.
- Emberek vagy állatok hátrahagyása
Legyen szó kisgyermekről vagy kutyáról, soha ne hagyjunk élőlényt az autóban magas hőmérsékleten – még öt percre sem, még árnyékban sem! Az autók olyanok, mint az üvegházak; a napon a belső hőmérséklet 60-80 fokra emelkedik. A szélvédő mögötti fólia vagy egy kissé nyitott ablak nem sokat változtat ezen.
- Mezítlábas vezetés
Igen, lehet cipő nélkül (sőt, akár teljesen meztelenül is) vezetni, de az autó irányításáért mi felelünk – és mezítláb nem lehet hatékonyan fékezni. Ahogyan a flip-flop vagy magassarkú cipő viselésénél is, a nyomozók egy-egy baleset után gyakran jutnak arra a következtetésre, hogy egy normális cipővel elkerülhető lett volna az incidens. Mindez büntetést, a biztosítótársasággal folytatott vitát, de ami ennél sokkal, de sokkal fontosabb, sérülést okozhat, vagy akár emberéletet követelhet. Ne vezessünk papucsban! Tartsunk cserecipőt az autóban.
- Rovarmaradványok a szélvédőn és a karosszérián
Tankolásnál, útközbeni kávézásnál tisztítsuk meg a szélvédőt a rovarmaradványoktól. Ne várjunk az esőre! Egyrészt nem fog esni, másrészt, ha mégis, csak el fog kenődni. Használjunk bogároldós szélvédőmosó-folyadékot. A tartályban télről megmaradt folyadéknak megvan az az előnye, hogy szinte biztosan nem fagy meg, de a bogarak ellen sajnos teljesen hatástalan. A karosszériát pedig azért kell megtakarítani, mert a nyári nap beleégetheti a rovar- és madárpiszok maradványokat a lakkrétegbe. Az autónk időről-időre egyébként is megérdemel egy kiadós takarítást.
- Kabrió minden áron
A kabrió menő, de ha nem gondoskodunk megfelelő védelemről, az arcunk leéghet, emellett hőgutát vagy napszúrást kaphatunk. Déli órákban nyáron nem ajánlott a nyitott autózás. Az sem véletlen, hogy a legtöbb kabriót nem a napsütötte délen, hanem Angliában, Németországban, sőt Skandináviában adják el. 25 fok, simogató napsütés, könnyű szél – de semmi kánikula!
- Abroncsnyomás csökkentése
Ne tegyük! Ha a nyári hőségben történő vezetés után ellenőrizzük a gumiabroncsok nyomását, magas értéket kapunk. A nyomás a melegben „magától” megnő, ám ez teljesen természetesen, a levegő egyszerűen tágul. Ha ilyenkor lecsökkentjük a nyomást – magyarul levegőt engedünk ki -, később, hideg abroncsoknál és hűvösebb időben túl alacsony lesz a nyomás.
Foto:Bigstock