Búvárkalandok a nagyvilágban

A felszín alatti világ hamar rabul ejti a kezdő búvárt, és néhány nyílt vízi próbálkozás után szó szerint „tengernyi” élményre vágyik a hazai bányatavak igencsak szegényes látványvilága után. Az első búvárutak többnyire Horvátországba vezetnek, s noha a dalmát vizeken, köszönhetően a hidegebb hőmérsékletnek és az igencsak nagy mélységeknek, szegényesebb a látható élővilág, a számtalan hajóroncs izgalmas víz alatti kalandokat ígér. Annak a búvárnak pedig, aki kicsit fázós, unja már a horvát merülőhelyeket, vagy egyszerűen csak színesebb élményekre áhítozik, irány Egyiptom, és hogy igazán tökéletes legyen a kaland, rögtön kezdheti is a búvárkalandot egy szafarival, ahol garantáltan minden áhított vízi élőlénnyel szorosabb barátságot köthet.

Élet a vitorláson
A búvárszafarikat úgy kell elképzelni, mint egy hét vitorlázást, csak persze vitorla nélkül. A túra első napján felhúzzák a horgonyt, és az elkövetkező 6-8 napban ki sem kötnek szárazföldön. Ezek a hajók általában 20-25 búvár számára kényelmesek, akiket egy 4-6 fős személyzet kísér. A legénység általában többszereplős munkát lát el, vagyis a szakács a matróz is egy személyben, a kapitány pedig ételbeszerző lesz hirtelen, amikor saját kézzel horgássza ki az aznap esti vacsorát. A fából készült, körülbelül harminc méter hosszú hajókat búvárkodáshoz építették, így a fedélzeten a palackok számára kialakított tárolás és állandó sűrítettlevegő-töltés is biztosított (néha még nitrox is), és minden egyéb búvárfelszerelésnek is kialakították a helyét, mi több, a hajó tatján egy édesvizes zuhany biztosítja a sótalanítást. Ólmot sosem kell vinni külföldi búvárkodáshoz, a megfelelő súlyozásról a helyszínen gondoskodnak. A kétszemélyes kabinok általában nagyon szűkösek, alig két négyzetméterre zsúfolták össze az emeletes ágyat, egy aprócska szekrényt és a saját WC-vel rendelkező zuhanyzót. Bármennyire is komfortmentesek ezek az alvóhelyiségek, a célnak tökéletesen megfelelnek, a búvárok ugyanis tényleg csak aludni térnek be a kabinokba, az idejük legnagyobb részét a közös helyiségekben, így a szalonban, a fedélzeten és a felső dekken, na meg persze a víz alatt töltik. A napi program a szafarihajókon könnyen követhető: reggeli – merülés – pihenés – ebéd – merülés – pihenés – uzsonna – merülés – pihenés – vacsora – éjszakai merülés – alvás.

Mi az a briefing?
Az egyiptomi törvények előírják, hogy minden búvárhajón utazzon a csoporttal egy helyi merülésvezető, aki tisztában van a merülőhelyek adottságaival, ismeri az áramlatok erősségét, a zátonyok formáját és élővilágát, és tisztában van a lehetséges veszélyforrásokkal is. Ezeket az információkat kötelező elmondani a búvároknak is, minden egyes merülés előtt, erre való a briefing. A közel tízperces kiselőadás alatt egy rajzzal szemléltetik a merülőhely irányát a hajóhoz képest, és ilyenkor tisztázzák azt is, mely irányban indulnak a víz alatti felfedezőtúrára. A Vörös-tengeren többnyire „nyugodt” vízbe ugranak a búvárok, de néha előfordul egy-egy nagyobb hullámzás, ami megviseli a gyomrot, főleg ha hajlamosak vagyunk a tengeribetegségre. A mélyben ugyan már semmit nem lehet érezni a hullámok ringatásából, de az az idő, míg a búvár a hajó fedélzetéről közel 10 méteres mélységbe ereszkedik, éppen elég egy hányingeres rosszulléthez. A legjobb megoldás ilyenkor, ha jó előre gondoskodunk tengeribetegség elleni szerről, a gyömbértabletta például egy jól bevált, természetes émelygéscsillapító. Az időjárás Egyiptom vizein napsütéses és erős szelektől mentes, de mélydéli szafarik alkalmával például sok helyen erős áramlattal kell számolni. Ilyenkor érdemes különösen körültekintőnek lenni, és soha nem szem elől téveszteni a merülőtársat, hiszen néhány perc bámészkodás alatt teljesen elveszíthetjük az áramlattal úszó csoportot. A búvárbalesetek 80-90 százaléka az elsodródásból adódik, ami az itt merülő búvárok tapasztalatlanságának és vakmerőségének „köszönhető”.

Mindent a szemnek, semmit a kéznek!
Egyiptom vizein évi több millió merülést hajtanak végre a világ minden tájáról ide érkező búvárok, s mindez érzékenyen érinti a növény- és állatvilágot. A legnagyobb károkat a gyakorlatlan búvárok okozzák, akik lebegőképességük hiányában korallok ezreit pusztítják el egy-egy óvatlan rúgással. A hatóságok éppen ezért 10-20 éves időszakokra lezárnak egy-egy zátonyt, vagy a zátony egyik oldalát, időt hagyva a természetes regenerálódásra. A jól ismert búvártörvény – miszerint mindent, amit leviszünk, azt fel is hozzuk, viszont semmit sem hozunk fel, amit nem mi vittünk le – itt különösen betartandó, mert a hatóságok kíméletlenül elkoboznak minden egyes korall- vagy kagylódarabot, és súlyos büntetést mérnek a tenger fosztogatóira. Nem véletlen, hogy Hurghada vagy Sharm el Sheik üzleteiben sem látunk korall ékszereket, vagy ha mégis rábukkanunk néhány darabra, azok biztosan nem egyiptomi vizekből származnak, hanem legálisan érkeztek az országba szuvenírtárgyakként. Ezeken azonban mindig fellelhető egy gravírozott sorszám, e nélkül még véletlenül se jusson eszünkbe ajándékként hazavinni akár csak egyetlen kagylócskát is.
A hajós búvárutak irányukat tekintve lehetnek északi, déli vagy mélydéli szafarik, a pontos útiterv azonban mindig függ az időjárástól, és alkalmazkodik az esetleges speciális igényekhez is.
Az északi szafari Hurghadából indul, és oda is érkezik vissza, útvonala általában érinti a roncsokkal övezett Abu Nuhus zátonyt, a fekete korallokról és teknőseiről híres Bluff pointot, a II. világháborúban elsüllyedt Rosalie Möller teherszállító hajót, a világhírű Thistlegorn-roncsot, a szabadtüdős merülésre is alkalmas Rash Mohamed Nemzeti Parkot, a tragikus körülmények között 1991-ben elsüllyedt Saalem Express kompot és számos út közbeni, névtelen, ámde káprázatosan gyönyörű korallzátonyt.
A déli szafari Marsa Alamból vagy Safagából indul, általában a következő zátonyokat érinti: a delfinek menedékhelyéül szolgáló patkó alakú Shaab Satayeh, más néven Dolphin zátony, a barlangjairól elhíresült Shaab Claudia, Abu Galawa 18 méter mélyen fekvő vitorlás hajóval, a Shaab Sharm zátony erős áramlatokkal és barrakudacsapatokkal, a gorgóniaerdeiről híres Shaab Maksour, valamint a pörölycápáiról és meredek sziklafalairól ismert Elphinstone és a nemzeti parkként működő Wadi Gamal szigete.
A mélydéli szafari Hamatából indul, és gazdag korallkerteket érintve halad a St. John’s zátony irányába. A Dolphin zátony merülőhelyei után White Rock, Sirnaka és számos másik korallszirtet érint egészen a szudáni határig. A túra érintheti még Zabarghad és Deadalus merülőhelyeit, de fő célpont mindenképpen a szudáni határnál található St. John’s zátony, ahol lágykorallok tömegei terülnek el az óriási területen fekvő zátonytáblákon. A hely különlegessége egy ritka papagájhalfaj, amely kizárólag a szudáni vizekben honos.

Az árak kb. 230 000–300 000 forint között mozognak, időponttól és a szafari irányától függően. Az ár minden esetben tartalmazza a repülőjegyet, a reptéri illetéket, a hajóbérlést szállással és teljes ellátással együtt, a vízum díját, a palackok töltését, az ólmot és a merülésvezetést. A hajó személyzetének az út végén illik borravalót – 30–50 dollárt – adni.