Van egy hely a Villányi-hegység lábánál, ahol a természet és a művészet szinte észrevétlenül fonódik össze. Ahol a sziklák nemcsak háttérként szolgálnak, hanem a történet részévé válnak. Ez a Nagyharsányi Szoborpark.
A Szársomlyó egykori kőbányájában létrejött különleges alkotótér története az 1960-as évek végéig nyúlik vissza. 1967-ben fogalmazódott meg az ötlet, hogy a felhagyott bánya ne maradjon üresen: a kő helyét a gondolat, az anyagét a forma vegye át. Egy évvel később már művészek dolgoztak itt, a közeli Gyimóthy-villában berendezett alkotótelep nyári műhelyként működött, és hamarosan megszületett az a hagyomány, amely a mai szoborpark alapját adja. Minden résztvevő művész egy-egy alkotást hagyott hátra – így kezdett el gyarapodni a ma már több mint száz művet számláló gyűjtemény.
A szabadság tere
A Nagyharsányi Szoborpark nemcsak földrajzi értelemben volt különleges helyszín. A korszak művészeti közegében ritka szabadságot kínált: az itt született alkotások mentesek voltak az ideológiai elvárásoktól, kizárólag esztétikai és formai kérdésekre koncentráltak. Ez tette a helyet a kor egyik legizgalmasabb művészeti műhelyévé.
A kezdeti években főként hazai, pályakezdő alkotók érkeztek ide, később azonban a szoborpark nemzetközi találkozóhellyé vált. Norvégiától Olaszországon át Japánig érkeztek művészek, akik ugyanabból az anyagból – a helyi mészkőből – dolgoztak, mégis egészen különböző világokat hoztak létre. A nevek között olyan alkotókat találunk, mint Bocz Gyula, Bencsik István vagy Kígyós Sándor, de külföldi mesterek is maradandó nyomot hagytak a parkban.
A bánya, ami új életet kapott
A szobrok különlegessége nemcsak bennük rejlik, hanem abban is, ahogyan környezetükhöz viszonyulnak. A felhagyott kőbánya hatalmas, meredek falai természetes díszletként ölelik körbe az alkotásokat. Az északi és nyugati oldalon a felső jura kori mészkőrétegek monumentális tömbjei emelkednek, míg dél felé a Dráva menti táj nyílik meg – egyszerre zárt és végtelen térélményt adva.
A művek így nem egyszerűen kiállított tárgyak, hanem a táj részei. A kőből született formák visszatalálnak eredetükhöz, és szinte organikusan illeszkednek a környezetükbe. Itt a „műterem” maga a természet: a szabad ég, a szél, a fények folyamatosan változó játéka alakítja a látványt.
Kortárs élmény, új keretek között
A szoborpark 2009-ben műemléki védettséget kapott, 2012 óta pedig a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósága gondozza. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ma már nemcsak különleges, hanem jól bejárható és értelmezhető tér is.
Fotók: facebook/Nagyharsányi Szoborpark
A modern fogadóépület nem tolakodik a tájba, mégis minden szükséges funkciót ellát: kiállítótér, információs pont és közösségi helyszín egyben. A tetőteraszról átfogó képet kapunk a bányaudvarról és az itt sorakozó szobrokról – mintha egy szabadtéri galériára tekintenénk felülről. Az egyik legizgalmasabb új elem a Kikerics panoráma sétány. A sziklafal peremén futó, talaj fölé emelt útvonal nemcsak biztonságos közlekedést biztosít, hanem különleges nézőpontot is kínál. Innen egyszerre láthatjuk a műveket, a bányát és a tájat, miközben a természetet is megóvjuk a felesleges terheléstől.
Ez a hely egyszerre szól a múltról és a jelenről: a hatvanas évek kísérletező szellemisége ma is érezhető, miközben a környezet és az új fejlesztések kortárs keretet adnak az élménynek.
Kocsis Erika