Ritkaság az olyan reptéri szálloda, amely már az első pillanatban önálló karaktert mutat. A debreceni ibis Styles Debrecen Airport azonban pontosan ilyen. A modern, íves vonalvezetésű épület kívülről is látványos, belépve pedig azonnal egyértelművé válik, hogy itt a „Styles” megnevezés nem puszta marketingfogás.
Kezdjük rögtön az elején: az Accor szállodalánc ibis márkáján belül a Styles megnevezés azokat a hoteleket jelöli, amelyek önálló stílust, saját hangulatot és különleges dizájnvilágot képviselnek. Debrecenben mindez a repülés köré épül.

A lobbyba érve rögtön a recepció és a bár fölé függesztett repülőgép-modell vonzza a tekintetet, a techno-loft hangulatú közösségi terekben pedig finoman végigvonul a repülés tematikája. Miközben a fénycsíkok kifutópályát idézik, a színek és a formák egyszerre modernek és játékosak. Ezáltal a hotel belső tere kifejezetten Insta-barátnak mondható.
A négyemeletes szálloda 88 szobával várja a vendégeket: 72 modern hotelszoba mellett 16 tágas apartman is helyet kapott az épületben. A szobák kialakítása egyszerre letisztult és otthonos, a kék árnyalatokkal, fa felületekkel és stílusos részletekkel berendezett enteriőr pedig kellemesen nyugodt atmoszférát teremt. A fürdőszobák dizájnja külön említést érdemel, hiszen a fehérrel kevert mélykék csempék és a modern fekete kiegészítők egy vérbeli butikhotel hangulatát idézik.

A ház különlegességét tovább erősíti, hogy számos művészeti alkotás a debreceni Kós Károly Művészeti és Kézműves Iskola együttműködésével készült, így a nemzetközi brand helyi kötődésekkel és debreceni karakterrel is gazdagodott.
A szálloda nemcsak azoknak lehet ideális választás, akik a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről indulnak a nagyvilágba, hanem azoknak a turistáknak, valamint üzletembereknek is, akik a cívisváros felfedezésére érkeznek, vagy akiket Debrecenbe szólít a munka. A privát parkoló, az elektromosautó-töltők és a könnyű megközelíthetőség különösen praktikussá teszik a hotelt azok számára, akik autóval érkeznek és reggelente innen indulnak a bárosba, vagy annak valamelyik külső területére. Miközben a városközpont is könnyen elérhető, az üzleti parkok és ipari fejlesztési területek közelsége miatt az ibis Styles Debrecen Airport még előnyösebb elhelyezkedést is kínál, mint egy belvárosi hotel.

Akik több napra érkeznek, azoknak különösen érdemes a konyhabútorral és eszközökkel felszerelt apartmanok egyikét választani. Ezekben a lakosztályokban valóban otthon érezheti magát a vendég: a praktikus kialakítás, a felszerelt konyha és a kényelmes terek hosszabb tartózkodás esetén is élhető környezetet biztosítanak.
A hotel étterme a stílusosan a kifutópályáról elnevezett Runway Restaurant, amelyet Szabó László séf neve fémjelez. És miközben a reptéri szállodák éttermeitől ritkán várunk emlékezetes gasztronómiai élményeket, itt kellemesen más a helyzet. A reggeli gazdag választékában helyi termelők alapanyagai is megjelennek, a nappali étlap pedig a magyar klasszikusokat és a nemzetközi fogásokat ötvözi modern szemlélettel. Nem véletlen, hogy például az alföldi marhagulyás és a borjúbécsi a kifejezetten eltalált krumpli pürével és a jéghideg kovászos uborkával sem az alapszintet hozza, hanem még a kifinomult gasztronómiai érzékkel érkező ínyencek is nyugodtan ajánlható. Arról nem beszélve, hogy mindez a budapesti éttermekhez képest kifejezetten barátságos áron szerepel a menün.

A Runway Restaurant ráadásul egyszerre alkalmas üzleti ebédekre, esti vacsorákra vagy egy hosszú utazás utáni lazításra is. A közvetlenül mellette található tárgyalóterem pedig céges eseményekhez és privát rendezvényekhez kínál jól felszerelt helyszínt.
A hotel megszületése, amely a XANGA Csoport és az Accor együttműködésének eredménye, nemcsak egy új szállodát jelent Debrecen számára, hanem egyben egy új üzleti és turisztikai szegmens megjelenését is megteremtette. Ahogy Herdon István, a XANGA Ventures vezérigazgatója fogalmazott: ez a háromcsillag superior kategóriás nemzetközi szállodamárkához tartozó szálloda egy olyan hiánypótló fejlesztés, amely tovább erősíti a Debreceni Nemzetközi Repülőtér üzleti környezetét és a város kapuszerepét is.

Az ibis Styles Debrecen Airport ennek szellemében egyszerre tud stílusos dizájnhotel, praktikus üzleti bázis és kényelmes reptéri szállás lenni.
Érsek M. Zoltán
Fotók: accor
