Repülni jó, de egy több mint tízórás tengerentúli út a turistaosztályon még a legtapasztaltabb, legtoleránsabb utasokat is megviselni. Ezért sem mindegy, hogy hol ülünk. De vajon melyik a legcsendesebb ülőhely? Hol vannak a csapdák? Egy pilóta elárulta nekünk a válaszokat.
Mindenkinek más a módszere a helykiválasztásnál: az egyik utas a statikai szempontból legbiztonságosabb helyet nézi ki magának, a másik a kényelmet keresi, a harmadik pedig azt, hogy rendesen ki tudja nyújtani a lábát. Másoknak az a fontos, hogy feltétlenül az ablaknál vagy éppen folyosó melletti ülésen ülhessenek… Sokan pedig egyszerűen csak csöndre, nyugalomra vágynak. Azt ugyan soha nem tudhatjuk előre, hogy milyen utasokkal kell együtt repülnünk, milyen sírós vagy rossz gyerekek, ideges szülők, legénybúcsú után ki nem kijózanodott piások által okozott kemény kihívások fogják megnehezíteni utunkat, ám azt fontos tudni: van, amire lehet előre készülni. A gép motorjainak zúgását például „halkíthatjuk” jó helyválasztással, hiszen az utastérben nem mindenütt ugyanolyan erősen hallatszik be a turbinák hangja.
1. MINÉL ELŐBBRE ÜLSZ, ANNÁL KISEBB ZAJBAN UTAZOL
Markus Wohl, a német Cockpit Egyesület szóvivője, aki maga is 14 éve gyakorló pilóta, elárulta: minél távolabb, minél előbbre ül valaki a szárnyaktól és a hajtóművektől, annál nagyobb az esélye a nyugalomra. A hajtóművek nem csekély zaja ugyanis mindig hátrafelé terjed és a repülőgép végében koncentrálódik. Aki tehát hátul ül, az sokkal erősebben hallja a motorok zúgását. Nem véletlen, hogy a gépeken elől van az első osztály és a business class – ám ezért a nyugalomért többet is kell lepengetni az asztalra.
2. A COCKPIT NEM A LEGCSÖNDESEBB HELY
A fentiek alapján azt hinné az ember, hogy fekvése alapján a cockpit a repülő legcsendesebb helye. Ám a zajban nemcsak a hajtóművektől való távolság játszik szerepet: a pilóta szerint legelöl meglehetősen nagy zajt kelt az is, ahogy a gép orra hasítja a levegőt. Éppen ezért nem a cockpit, hanem a pontosan mögötte fekvő első sorok a legnyugalmasabbak.
3. ZAJ A VÉSZKIJÁRATNÁL
Ha valakit zavar a lárma, az ne üljön a vészkijárat és az ajtó mellé. Oda ugyanis nem tudnak elegendő hangszigetelő anyagot beépíteni, ezért ott nemcsak hangosabb, de jóval hidegebb is van.
AZ 5 LEGROSSZABB ÜLÉS
Van a gépen egy-két olyan hely, ahol az ember mindig úgy érzi: rossz gépre szállt. Ezért már a helyfoglalásnál tudatosan ügyelni kell arra, hogy lehetőleg elkerüljük ezeket a csapdákat.
1. A KÖZÉPSŐ ÜLÉS
Akárcsak egy pszicho-horror regényben, mikor az amúgy is szűkre méretezett helyeken két másik, olykor testes ember közé benyomva ülsz. A fel-felállás szinte előre programozott, mivel ha az ablakos útitárs ki akar menni, akkor nemcsak hogy fel kell állnod, de még neked kell megkérni a „folyosós” utast, hogy emelkedjen fel. És akkor még ott vannak a karfák, amelyeken jobbról is, balról is osztoznod kell két idegennel és azok ideiglenes, részleges birtoklásáért is az egész repülés alatt folytatódik a közelharc.
2. A WC MELLETTI ÜLÉS
Az első pillanatban stratégiai szempontból ideálisnak tűnik ez a helyválasztás, mivel csak karnyújtásnyira van tőlünk a megkönnyebbülés és nem kell végigrohanni az egész gépen, pláne, ha sürgős esetről van szó. De az élet kemény. Sajnos mások is szeretnek WC-re járni, ráadásul elég gyakran. Így aztán folyamatosan sor képződik az ülésünk mellett, egyesek olykor ránk is támaszkodnak, vagy ide-oda dülöngélnek. Az élvezet fokát emeli, ha egy együtt utazó csoport több tagja áll mellettünk a sorban, akik egymást jól ismerik és a sorban állás fárasztó idejét egymás közötti társalgással és viccek mesélésével töltik el… Színesíti az élményt, ha még sör is van a kezükben, nehogy addig szomjan haljanak… No, és amikor folyton nyitják, zárják a WC ajtót az orrunk előtt, az gyakran valóban lélegzetelállító élménnyé válhat. Ekkor fogadjuk meg: Ide aztán az életben soha többet nem ülünk!
3. KISBABA KÖZELÉBEN LÉVŐ ÜLÉS
Igen, egy pici gyerek sír. Ráadásul a fel- és leszállás, a légnyomáskülönbség még meg is viseli, fájhat a füle. De mit csináljon az, aki – Adyt idézve – „sem rokona, sem ismerőse” az utazó családnak, s aludni vagy dolgozni akarna, nem pedig más gyerekét hallgatni!? Ilyenkor valóban nincs mit tenni, be a fülhallgatót a fülbe! Tippünk: a becsekkolásnál érdemes előre érdeklődni, hogy a computer szerint vajon be van-e jelentve már oda egy kisbaba.
4. ÜLÉS AZ UTOLSÓ SORBAN
Ha a gépnek nemcsak elől, hanem hátul is van ajtaja a ki- és beszálláshoz, akkor talán megéri hátul ülni, hogy az elsők között szállhassunk ki. Egyébként pedig állhatunk hosszú perceket, mielőtt az előttünk állók mind komótosan feltették a csomagjaikat és végre el is helyezkedtek. Mire a helyünkre értünk és bekapcsoltuk a biztonsági övünket, szinte már száll is fel velünk a gép! És akkor még meg sem említettük, hogy a legutolsó sorban nincsenek állítható széktámlák, ami egy hosszabb repülésnél „megeszi” a gerincet. Egyébként ez a leghátsó sor ugyancsak a WC közelében van (lásd fentebb). Arról nem is beszélve, hogy az utaskísérőtől te kapod meg utolsónak a kosztot (hacsak nem vagy szerencsés és hátulról kezdik el osztani).
5. A FŐBEJÁRATI AJTÓ MELLETTI ÜLÉS
Első látásra és hallásra ez a hely is ideálisnak tűnik, mivel beszállás után egyből le lehet huppanni az ülésünkre. Miután előttünk nincs sor, abban reménykedünk, hogy jobban ki tudjuk majd nyújtani a lábunkat. Utána derül ki, hogy az ülések keskenyebbek, mert a szélesebb karfába még egy kis kinyitható étkező asztalka is be van építve (nem az előttünk lévő sor ülésének hátsó részébe) és a szórakoztatást szolgáló monitort is oldalról felhajtva nézhetjük. A hideg külső levegő is könnyebben és gyorsabban bejön itt. Ráadásul vannak gépek, ahol a fel- és leszállásnál az utaskísérők pont veled szemben foglalnak helyet a lehajtható kis üléseken – ami persze vizuális szempontból lehet kölcsönös előny is, ilyenkor viszont senki nem tudja, hogy hová nézzen zavarában.
Aki mindezt előre megfontolja, azt biztosan nem érheti túl nagy meglepetés.
K. Strompf
Legyél az első hozzászóló "Legjobb és legrosszabb helyek a repülőn" című cikkhez