Sziget eladó, az ár mindösszesen 2.85 millió font

Egy vállalkozó, névszerint Nadim Sadek sajnálatos módon anyagi gondokkal küzd, így kénytelen eladni apró szigetét, mely az Inishturk Beg névre hallgat.

A hely tulajdonképpen egy 21. századi álomsziget, megtalálható rajta minden az úszómedencétől, a mozin át, egészen a helikopter leszállóig.

A minden luxust felvonultató főházból és négy melléképületből álló, 65 hektáros területen 30 ember is kényelmesen lakhatna. Különböző épületek kaptak helyet még a szigeten, úgy mint egy istálló, egy csónakház, valamint egy móló, de található itt még krikett pálya is.

Azonban nem szabad megfeledkezni a beltérről sem, ahol egy műfüves sportpálya, táncterem, edzőterem és egy játékterem kapott helyet.

A házat értékesítő cég, a Knight Frank embere elmondta, hogy természetesen a szigetre be van vezetve az áram és a víz és, emellett internetkapcsolattal is rendelkezik.

Hozzátette: mivel a sziget melletti szárazföldön is árulnak nem messze egy házat, így az esetleges vevő akár megveheti mindkettőt, így viharos időben, mikor a tenger is nagyon hullámzik, akkor átköltözhet a másik házba.

forrás: The Sun

Legyél az első hozzászóló "Sziget eladó, az ár mindösszesen 2.85 millió font" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*