A Cirkuszfesztiváltól a Böllérfesztig – hétvégi programajánló

Ez a januári hétvége aztán tényleg csak az eget tekintve nevezhető szürkének, a programkínálat igazán színes és fenséges. Kezdve a parádés Cirkuszfesztiváltól a Böllérfesztiválon át a szemképráztató Luminaparkig és a többi kisebb-nagyobb programig.

 

A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra idén január 10-15. kerül sor. A világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjének tartott eseményen több mint ötven produkcióban mintegy száz artista vesz részt a világ minden tájáról. Az 1996 óta, kétévente megrendezett eseménynek ezúttal is a Fővárosi Nagycirkusz ad otthont.

Renoir kiállítás meghosszabbítva. A műkedvelők örömére a tervezettnél két héttel később, január 21-én zár a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítása, amelyet szeptemberi megnyitása óta eddig már több mint 200 ezren tekintettek meg. A Szépművészeti Múzeum, a párizsi Musée d’Orsay-val és a Musée de l’Orangerie-vel együttműködésben létrehozott nagyszabású Pierre-Auguste Renoir-kiállítása a festő alakábrázolásait állítja a középpontba.

Ecseri Böllérfesztivál. Január 13-án, szombaton rendezik a Böllérfesztet Ecseren, ahol a húsok szerelmeseit és a böllér-mesterség szakértőit várják az Ecseri Tájházba. A disznóvágás hagyományőrzéséhez is kötődő eseményen díjazzák a legjobb: Böllért, Toros levest, Hagymás vért,  Hurkát, Toroskáposztát, Kolbászt, Forgópálinkát, Forralt bort és Pecsenyét, valamint Süteményt.

„Mozgó Múzeum” címmel januárban is múzeumpedagógiai élményutazásra várja a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az érdeklődőket, akik egy teljeskörűen restaurált Ikarus 66-os és Ikarus 311-es autóbuszon járhatják be Budapest belvárosának kedvelt helyszíneit, miközben megismerhetik a járműveket, koruk történeti és társadalmi hátterét. A múzeum a limitált számú különleges alkalmakon élő zenével egészíti ki az ünnepi díszkivilágítással közlekedő oldtimerek útját. A nosztalgiajárat a Műcsarnok előtti buszmegállóból indul és ugyanoda érkezik vissza a belváros kedvelt részeinek érintésével. Az utazás időtartama – forgalomtól függően – 50-60 perc. Indulás január 13.-án é 14.-én 17.30.

Foto: Magyar Közlekedési Múzeum

Dabasi Országos állat és kirakodó vásár. A hagyományokhoz híven idén is minden hónap 2. vasárnapján nagy élet van Dabason, mert ekkor rendezik meg az Országos állat és kirakodó vásárt, amikor már hajnaltól árusok sokasága települ ki a dabasi vásártérre. A látogatók pedig több tucatnyi sort járhatnak végig, ruhák, bútorok, régiségek, ajándékok, játékok, növény árusok között.

Európa Kiadó koncert A Dürer kertben január 12.-én, pénteken 19 órától kerül sor a 80-as évek kultikus alternatív együttese, a Menyhárt Jenő köré épült Európa Kiadó koncertjére. A Dürer Kert nagytermében adott koncert vendégelőadója a Kiss Llászló + 4 lesz.

Legkisebbek mozija: Magyar népmesék. A Puskin Mozi január 13.-án szombaton 10 órától a Hungarikummá nyilvánított Magyar népmesék sorozattal várja a családokat. A Kecskeméti Rajzfilmstúdió legfontosabb sorozatának első rendezője, forgatókönyvírója és tervezője Jankovics Marcell volt. A magyar népmesekincset és a népművészet formavilágát rajzfilmre adaptáló 100 részes televíziós sorozat a legemblematikusabb és legnépszerűbb hazai animációs széria.

Lumina Park A Palatinus Gyógy-, Strand – és Hullámfürdő területén ezen a hétvégén is várja az érdeklődőket a Lumina Park. Az a varázslatos hely, ahol különleges fény- és hangjáték által létrehozott mesebeli világot alkottak meg a szervezők. Fotó és címlapfotó:Lumina Park