A Croatia Airlines veheti át a csődközelbe jutott szlovén légitársaság piacát

A többségében állami tulajdonban lévő Croatia Airlines horvát légitársaság veheti át a csődközelbe jutott Adria Airways szlovén légitársaság piacát – írta a Vecernji List című horvát napilap.

Alen Scuric repülési szakértő a lapnak úgy nyilatkozott: a német 4K Invest befektetési alap, amely 2016 óta az Adria Airways közel száz százalékos tulajdonosa, a Croatia Airlines és a Montenegro Airlines montenegrói légitársaság iránt is érdeklődött. A három légi társaságból egy regionális nagyvállalatot akart létrehozni, amit később eladott volna – hangsúlyozta.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a Croatia Airlines sokkal jobb helyzetben van, mint a szlovén légitársaság. Rendelkezik saját repülőgéppel és technikával, az Adria Airways nem, továbbá több repülőtéri résidővel (slot) és sokkal nagyobb piaccal – tette hozzá. Úgy vélte: amennyiben csődbe jut az Adria Airways, a horvát légitársaság átveheti a teljes piacát, valamint az utasok egy részét is, akik a ljubljanai repülőtér helyett így a zágrábi repülőteret használhatnák.

A lap megkeresésére, tervez-e ilyent a horvát légitársaság, azt a választ kapták, hogy nincs lehetőségük erről dönteni, az a többségi tulajdonos jogköre. A többségi tulajdonos ez esetben a horvát állam. A horvát kormány pedig éppen a múlt héten hagyta jóvá a Croatia Airlines feltőkésítésének tervét: a légitársaság idén 100 millió kuna (15 millió dollár), jövőre pedig további 150 millió kuna friss tőkét kap. A kabinet azzal indokolta a döntést, hogy a vállalat stabilizálása nemzetgazdasági érdek, és ezzel meg akarják akadályozni azokat a negatív hatásokat, amelyek érintenék a légitársaságot és a turizmust, és amelyek átgyűrűznének a gazdaság más területeire is. Zágráb stratégiai partnert is keres a cégnek.