A Magyar Nemzet pedig Vécsei Mihályra, a Malért egyesület elnökére hivatkozva azt írta, hogy a Malért nem csak a Déri Tamás volt Malév-vezérigazgató nevével fémjelzett befektetői csoportosulással tárgyal, ugyanakkor az elnök megerősítette a lapnak, hogy a Tensi-csoport tulajdonosa több forgatókönyvet, dokumentumot bocsátott a rendelkezésükre.
Déri Tamás – utalva arra, hogy a sajtóban több elképzelésről is nyilatkoztak már – az MTI kérdésére azt hangsúlyozta: összefogásra van szükség.
A Malév volt vezérigazgatója a magyar nemzeti légitársaság február 3-án történt leállása után nem sokkal azt mondta: egy új légitársaságot a jelenlegi helyzetben kisebb flottával kellene létrehozni, és fokozatosan bővíteni a gazdaságos üzemelési méretig.
A webhely sütiket (cookie - kis méretű szöveges file-ok) használ a szolgáltatások biztosításához és a látogatottság elemzéséhez szükséges adatok gyűjtéséhez, amelyet Ön az oldal használatával elfogad. További információ
Legyél az első hozzászóló "A döntésig nem nyilatkozik új légitársaságról a volt vezérigazgató" című cikkhez