A gemenci erdő csodája: gímszarvasbikák bőgését hallgathatják túrázók

Forrás: turizmus.gemenczrt.hu

Már tart a gímszarvasbikák bőgése a gemenci erdőben. A leghangosabb erdőrészletekbe a Gemenc Zrt. hétvégente szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez – közölte az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság.

Az érdeklődők a felkészült szakemberek és túravezetők kalauzolásával zajló túrákon, amelyeken a vadállomány zavarása nélkül hallgatható a szerelmes bikák különleges nászdala. A kirándulás minden alkalommal este fél hétkor a pörbölyi Ökoturisztikai Központtól indul, túravezetőkkel.

A túrák előtt, délután öt órától az érdeklődők a „Gímvallatás” elnevezésű programon, azaz hullajtott agancs és bőgőkürt bemutatón vehetnek részt. Itt megtudhatják egyebek mellett, hogy mit olvashat ki a szakember a hullajtott agancsokból, hányféle bőgő hangot hallatnak az állatok erdőben. Ezt követően a „Legenda és valóság – A gemenci gímszarvas” című interaktív kiállítást tekinthetik meg a résztvevők.

A csoportok kisvasúttal indulnak fél hétkor a Gemenci erdő rengetegének „leghangosabb” erdőrészletébe, ahol megtapasztalhatják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különös hangulatát.

Megjegyezték, hogy az erdőgazdaság gyermekeknek általában nem ajánlja a részvételt, mert a több órás kirándulások csak akkor eredményesek, ha a látogatók végig csendben figyelnek. Egy alkalommal, szeptember 9-én viszont külön a gyermekeknek szánt túrát szerveznek az erdei vasút egyik megállójánál, Lassiban, ahol kézműves foglalkozások is várják a csendes hallgatózást hamar megunó kicsiket.

A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a túrákra csak előzetes bejelentkezés alapján tudják fogadni a kirándulókat. A további részletekről, a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról a Ökoturisztikai Központ Gemenc Facebook-oldalon lehet tájékozódni. (MTI)