A jó kalmár a világ jótevője

Attól függ, hány évesek vagyunk, úgy csodálkozunk rá gyermekkorunkból a kiállításai tárgyakra. Persze, csak bizonyos korlátok között, hiszen a Két évszázad a magyar kereskedelem történetéből alcím is jelzi, hogy a kiállítás a XIX. századtól követi nyomon a magyar kereskedelem fejlődését a vásároktól a szatócsboltokon át a két világháború között népszerű csokoládéboltokig és a papír-írószer üzletekig. A szocialista kereskedelem bemutatásakor a középkorú látogatóban is ott van az „aha” élmény, annak felismerése, hogy bizony ő is járt szüleivel az „Emkénél” a Corvin Áruházban, számára is ismertek a „közértek”, ahol fizetés után meg lehetett őrölni egy masszív géppel a frissen vásárolt kávészemeket, ahol ott sorakoztak a vágyott bonbonok, ahol a pénztárgépmonstrum mögött ott ült fehér köpenyben az unott kedvű pénztáros.

Az idősebbek még emlékezhetnek a hatalmas rádiókészülékekre vagy a kisebb Szokol-rádióra, de már szüleink, nagyszüleink ifjúkori élménye lehet Stühmer Géza csokoládéboltja: az 1930-as évek végén már több mint hatvan fiókja, másfélszáz lerakata volt az országban. Vagy a Párisi Nagy Áruházra a budapesti Andrássy úton, mely a hatvanas-hetvenes években már Divatcsarnok néven volt ismert. (Igaz az eredeti Magyar Divatcsarnok néhány évtizeddel korábban a Rákóczi úton állt.)

Tárgyak, vitrinek, pultok, plakátok mellett a korszakokat röviden leíró tablók segítik az eligazodást a magyar kereskedelem elmúlt évszázadainak alapos megismerésében.

A 2014. január 22-i ünnepélyes megnyitón sokan hallgatták Kiss Imre igazgató szavait, aki örömmel számolt be a megújuló állandó kiállításról, melyre méltán lehet büszke. A kiállításnak egyénisége van – hangsúlyozta. Az anyagból kiindulva olyan sajátos hangulatot áraszt, amely egyszerre tölti el érzelemmel a látogatót, teszi őt kíváncsivá, s egyben nézhet bele múltunk tükrébe.

A múzeum évente 120 millió forintos állami támogatásból tartja fenn magát.

Legyél az első hozzászóló "A jó kalmár a világ jótevője" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*