A Lufthansa szerint 2023-ig tart a válság a légi közlekedésben

Három évig, 2023-ig tarthat a koronavírus-világjárvány miatt keletkezett válság a nemzetközi légi közlekedésben az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa csoport (Lufthansa Group) szerint.

A társaság szerdán kiadott jelentésében megerősítette korábban közölt adatait, amelyek szerint a kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) az idei első negyedévben mínusz 1,2 milliárd euró volt. A veszteség így csaknem megnégyszereződött az egy évvel korábbi 336 millió euróhoz képest. A bevétel 6,4 milliárd euró volt, 18 százalékkal süllyedt az egy évvel korábbi 7,8 milliárd euróhoz viszonyítva.

Európa második számú légiközlekedési vállalkozása a január-márciusi időszakban 21,8 millió utast szállított, ami 26,1 százalékos csökkenés éves összevetésben. A teherszállítási üzletág teljesítménye 15 százalékkal csökkent. A második negyedévben a világjárvány elmélyülésével a több légitársaságot összefogó vállalatcsoport válsága is egyre súlyosabb lett. Adataik szerint az utasok száma áprilisban 98,1 százalékkal csökkent márciushoz képest. A kereslet zuhanására a kínálat 96 százalékos csökkentésével reagáltak. A 135 ezer dolgozó közül 87 ezret rövidített munkaidőre állítottak át. A 763 repülőgépből álló flottából 700-at ideiglenesen kivontak a forgalomból.

A társaság szerint a mélyponton már túl vannak, de a kilábalás hosszú lesz. A kínálatot fokozatosan bővítik, a járvány előtt tervezett menetrendhez viszonyítva szeptemberben már a tengerentúli célállomások 70 százalékára és a kontinensen belüli célállomások 90 százalékára indítanak járatokat. Azonban a 700 leállított repülő közül 2021-ben is parkol még 300, 2022-ben pedig 200 gép áll majd a parkolópályákon. A válság 2023-ban érhet véget, de 100 gépet végleg ki kell vonni a forgalomból. (MTI)