A világ 10 legkisebb országának látnivalói


1. Vatikán

Kép: www.outsidethebeltway.com

Európa mediterrán részén fekszik a világ legkisebb országa, a Rómával közvetlenül határos Vatikán, a maga 0,44 négyzetkilométerével és meglehetősen alacsony népességével (ötszáz-hatszáz lakó). Az ország mégsem üres soha, turisták kedvenc úti célja (főleg azoknak, akik Olaszországba látogatnak), itt található ugyanis a katolikus egyház központja, Róma püspökének hivatala és a Szentszék is. A Vatikáni Múzeumban megtekinthető a pápai művészeti gyűjtemény, és itt láthatók az ó- közép- és újkori műemlékei, festményei, néprajzai is.

2. Monaco

Kép: www.mk2monaco.co.uk

A Franciaország és a Földközi-tenger között elhelyezkedő, mindössze 2 négyzetkilométerrel rendelkező aprócska ország gyönyörű tengerpartjával és pálmafákkal díszített kertjeivel írta be magát a történelembe, nem véletlenül: az átlaghőmérséklet ebben az országban még a téli hónapokban is bőven 10 Celsius-fok felett alakul. Az egyik legnépszerűbb esemény itt a Forma 1-es futam, a Monacói Nagydíj, az egyik leglátványosabb a híres Hercegi Palota. A miniállamban népszerű a katedrális és a hangulatos, romantikus Fontvieille-i városrész miatt.

3. Nauru

Kép: pacific.scoop.co.nz

Nauru varázslatos, kellemes meleg éghajlatú ország, a Csendes-óceán nyugati részén található, alapterülete mindössze 21 négyzetkilométer, népessége pedig eléri a 10 ezer főt. Egyedülálló élővilága sajnos napjainkra már egyre inkább kihalófélben van, habár a természetkedvelő aktív turisták bőven találnak maguknak csodálatraméltó látnivalót, sportolási lehetőségeket (búvárkodás, horgászat, szigetjáró túra).

4. Tuvalu

Kép: www.flickr.com

A világ negyedik legkisebb országaként nyilvántartott óceánparti Tuvalu Hawaii és Ausztrália között fekszik, alig 26 négyzetkilométernyi területet elfoglalva. Az egyik legjobb úti cél lehet a kókuszdiók országa a kikapcsolódásra vágyóknak óceánpartjával, szinte áttetsző tiszta vizével. Nemzetközi repülőterére napi rendszerességgel érkeznek járatok a nem túl messzi Fidzsi-szigetekről.

5. San Marino

Kép: http://ds-lands.com

Az olasz határ menti San Marino Európa szinten a harmadik, világviszonylatban az ötödik legkisebb ország, alapterülete 61 négyzetkilométer. Egyik leghíresebb városa a Borgo Maggiore, melyet a Monte Titano-heggyel egy drótkötélpálya köt össze. A Titano-hegy csúcsán két középkori erődítmény található, a fővárosba pedig a San Marino bazilika és a XIV. századi Szent Ferenc templom vonzza a turistákat.

6. Liechtenstein

Kép: washingtonkristamae.wordpress.com

A Rajna-völgyi németajkú vidék híres és kedvelt úti cél a Svájc és Ausztria környékén járó turistáknak. Kiépített közutakkal, 400 km-en húzódó turista– és 350 km-nyi bicikliúttal büszkélkedhet az alig 160 négyzetkilométernyi területű ország az Alpokban. Télen a malbuni sípálya kínál aktív kikapcsolódási lehetőséget, a melegebb hónapokban pedig a kultúra és a művészet kap főszerepet; így például az Angol-ház, a Művészetek Múzeuma, a Nemzeti Könyvtár.

7. Marshall-szigetek

Kép: www.simflight.com

Az óceániai 181 négyzetkilométernyi területű Marshall-szigetek 1991 óta független állam Ausztrália határában. A szigetrendszer csaknem négy betonozott repülőtéri kifutópályával rendelkezik (ebből kettő nemzetközi). Legnagyobb turisztikai vonzereje partszakasza, színtiszta kék vizével a Csendes-óceán szívében.

8. Saint Kitt’s és Nevis

Kép: travel.nationalgeographic.com

A Karib-tenger szigetegyüttese a Saint Kitts és Nevis összesen 261 négyzetkilométernyi alapterülettel büszkélkedhet, melyet 14 körzetre osztottak. A legnagyobb vonzerőt az országban a kulturális világörökség részeként nyilvántartott Brimstone Hill Fortress Nemzeti Park jelenti, melyet még brit hadmérnök vezetése alatt rabszolgák építettek. Az állat-és növényvilágban gazdag park éke a XVII-XVIII. századi erődítmény.

9. Maldív-szigetek

Kép: www.tripadvisor.com

Az Indiai-óceán egyik legkedveltebb nyaralóhelye a 298 négyzetkilométeren húzódó Maldív-szigetek, népes fővárosával, meleg éghajlatával, híres mecsetével és hangulatos nádtetős szállodáival. Az egész országra az iszlám vallás a jellemző, mely bizonyos kötöttségeket jelent az odautazó turistáknak is (vagyis tilos például nyilvános helyen disznóhúst vagy alkoholt fogyasztani).

10. Málta

Kép: www.malta.ru

Málta országa aligha kis (316 négyzetkilométernyi) alapterületével vált híressé a nyaralni vágyók szemében, sokkal inkább kellemes klímájával: télen 20-25, nyáron pedig 33-40 Celsius-fok között alakul az átlaghőmérséklet. Tengerpartjai, különleges olaszos ételei vonzzák a turistákat. Saját légitársasága van (AirMalta), ugyanakkor az egész ország területén csak egy nemzetközi repülőtérrel rendelkezik. Fővárosa, Valletta számtalan látnivalót kínál, köztük a Nagymesteri Palotával, Alsó-Barakka Kertekkel és a Victoria-kapuval.

Derecskey Veronika

Legyél az első hozzászóló "A világ 10 legkisebb országának látnivalói" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*