A létesítmény, amely a város keleti felén, Putung városrészben kap helyet, mind alapterületét, mind pedig a bemutatott fajok számát illetően világrekorder lesz – közölte a Hszinmin hírportál.
A Sanghaji Sarkköri Óceánvilág 300 ezer négyzetméterén jegesmedvék, pingvinek, delfinek, bálnák láthatók majd, és bemutatkozik a sarkkörök egyedülálló életvilága, klímája, története.
Csak delfinekkel teli akváriumból tíz lesz az óceánvilágban, de múzeumot kapnak a fehér bálnák, a medúzák és a korallok is. Külön témaparkot szentelnek a sarkköri vizek állatainak. A létesítményben vendéglátó- és szórakoztatóegységek is nyílnak, a gyerekeket játszóház és multimédiás tanulórészleg fogadja.
A beruházás pontos nagyságáról a kivitelező Dalian Shide Csoport nem adott tájékoztatást. Hivatalosan nem jelentették be, hogy az év második felében kezdődő építkezés várhatóan mikorra fejeződik be, meg nem erősített sajtóértesülések szerint viszont a Sarkköri Óceánvilág akár már három éven belül megnyithatja kapuit a látogatók előtt.
forrás: MTI
Legyél az első hozzászóló "A világ legnagyobb „jeges” élményparkja épül Sanghajban" című cikkhez