Adventi programok Budapesten

Adventi vásár a Vörösmarty téren


Ünnepi fényekben a Gerbaud Ház a Vörösmarty téren – fotó: Posztós János

A legismertebb adventi program, elengedhetetlen velejárója a karácsonynak. A forró, fahéjas forralt bor illata bejárja az egész teret, ahol a kitelepült árusok árulják kézzel készített edényeiket, fa faragásaikat, a finom magyar sültkolbászt és természetesen az elengedhetetlen forralt bort is. Ha már a téren járunk, érdemes ellátogatni a közelben lévő Szent István Bazilikához is, és megnézni az ottani karácsonyi vásárt és fényjátékot is vagy pedig végigsétálni, a közvetlenül a Vörösmarty térről induló Váci utcában!

Advent a Vajdahunyadvárban

December 23-ig látogatható a Városligeti tó partjánál a Vajdahunyadvárban felépített adventi világ, ahol koncertekkel, utcaszínházi produkciókkal, egy hangulatos vásárral várják az idelátogatókat. Emellett minden héten csütörtöktől vasárnapig délelőtt 11 órától a Mezőgazdasági Múzeum különtermében, a Mézeskalács Palotában bábszínházi előadások, mézeskalács-műhely és hagyományőrző mesterségek játszóháza várja a gyerekeket, családokat. A Jáki kápolnában komolyzenei koncertsorozat hallható az adventi vasárnapokon.


Rengeteg finomság megtalálható a Vörösmarty téri vásáron – fotó: Posztós János

Karácsonyi hangversenyek

A Magyar Állami Operaház, a Szent István Bazilika és a Művészetek Palotája is otthont ad különböző karácsonyi hangversenyeknek:
A Magyar Állami Operaház december 17-én, hétfőn és 18-án, keddeneste fél nyolckor kezdődő Operakarácsony című hangversenyével új alapot kíván teremteni a Karácsony zenei ünnepléséhez. Ezúttal angolszász ízekkel fűszerezett programmal kedveskedik a családoknak, műsoron többek között Gershwin, Rodger, Britten, Berlioz, Rutter valamint Csajkovszkij-Ellington művei.

Az MR Zenei Együttesek Karácsonyi Hangversenye idén december 19-én, szerdán este fél nyolckor kezdődik a Művészetek Palotájában. A zenekart ezen az estén Vajda Gergely és Somos Csaba vezényli, műsoruk: Johann Sebastian Bachtól a Magnificat és Vaughan Williams Karácsonyi kantátája. A Szent Efrém Férfikar Orientale Lumen elnevezésű, bizánci egyházzenei bérletének két karácsonyi hangversenyét ajánljuk a Szent István Bazilikában. December 19-én, szerdán este nyolc órakor a Szent Miklós és az Istenszülő tisztelete című koncertet, melyen Sebestyén Márta és a görög Nektaria Karantzi is énekel, majd január 7-én, hétfőn este nyolc órakor a Karácsony elnevezésűt, melynek vendége Anatolij Fokanov, a Magyar Állami Operaház énekese.


A Vörösmarty téren idén is jobbnál-jobb kézműves remekeket kínálnak – fotó: Posztós János

Legyél az első hozzászóló "Adventi programok Budapesten" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*