Afrikai magyarok a Sólyom Airways új tulajai?

Új tulajdonosa van a Sólyom Airwaysnek, az eddig az afrikai egészségüggyel foglalkozó Charity March veszi meg a légitársaságot – írja az Origo, mely az információt Welsz Tamástól, a Charity March ügyvezetőjétől kapta. A szervezet mögött Afrikában élő magyarok állnak, Welsz szerint a szívük Magyarországért dobog, és szeretnének „egy nemzeti színekben lévő légitársaságot”.

Az állítólagos új tulajdonos szerint decemberben a korábban tervezett hat helyett két Sólyom-repülőgéppel indul meg az utaztatás, és a cég átvilágítása után derül ki, hogy később milyen ütemben indítanak új gépeket. Az átvilágítás után tud nyilatkozni a cég pontos pénzügyi helyzetéről is. A tárgyalásokról Welsz Tamás annyit árult el, hogy bő egy hónapja zajlanak, és pár napon belül hivatalosan is bejegyzik tulajdonosként a Charity Marchot. A e-cégjegyzékben már szerepel is a cég a Sólyom Hungarian Airways tulajdonosai között. A vételár üzleti titok.

A Charity March–Jótékonysági Menet Kft. a cégadatbázis szerint 2009 februárja óta működik, a többségi tulajdonosa az idén szeptember közepéig Welsz Tamás, kisebbségi tulajdonosa pedig Horthy Andrea volt, mindketten ugyanazon az afrikai, bissaui címen laknak. A Charity Marchnak szeptember közepe óta már egy Seychelle-szigeteken bejegyzett cég, a Cavalli Continental Ltd. a tulajdonosa. Welsz Tamás erről azt mondta, hogy a kft. azon kevés Seychelle-szigeteki cégek egyike, amelyeket azért jegyeztek be ott, mert magyar tulajdonosaik Afrikában élnek. A Charity March mögött álló üzletemberek nevét nem mondta meg Welsz, mert „nem szeretnének médiasztárok lenni, nem az arcukkal, hanem tettekkel szeretnének bizonyítani”. A cégadatbázis szerint két fővel működő cég az elmúlt években csak veszteséget termelt.

Legyél az első hozzászóló "Afrikai magyarok a Sólyom Airways új tulajai?" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*