Ágymozival nyílt meg a Buda Entertainment & Gastro

2014. november 21-én ünnepélyes keretek között, nagy partival adták át a Buda Entertainment & Gastro első szárnya. A II. és III. kerület határán, a Kolosy tér szomszédságában található Új Udvar átalakításával egyedülálló elemekből építkező szórakoztató központ született Magyarországon, körülbelül egymilliárd forintos beruházással. Az Új Udvar épülete némi átalakítással szellősebbé, tágasabbá, átjárhatóbbá vált, és egy mediterrán falu hangulatát igyekszik árasztani.

Az új szárnyban, a második szinten kapott helyet a kontinens egyetlen ágymozija. Európában egyedül Londonban található hasonló, ám ott csak az első sort foglalják el ágyak, itt viszont az egész teremben kizárólag ágyból, összesen 35 darabból lehet nézni a filmeket. A franciaágyon akár négyfős családok is elférnek, a műsor pedig háromóránként, tematikus váltakozással sugároz napközben könnyedebb vígjátékokat, családi filmeket, este drámákat, akciófilmeket, éjjel pedig horrort. A filmek között régebbi kasszasikerek és újdonságok is lesznek, illetve számos tematikus nap megrendezése is a tervek között szerepel. Egy ágy ára 5555 forint, amellyel két felnőtt, illetve két felnőtt és két gyerek válthatja meg a jegyét.

Az első két hétben este 19 órától indul a műsor, Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész, a Carrie, illetve a Démoni doboz című horrorfilmek láthatók. December 8-tól korábban is látogatható a mozi, a folyamatosan frissülő műsorral.

Már látható a helyszín egyik kuriózuma, a legfelső szintet borító, hét különböző stílusú kupolaillusztráció, amely a Teremtés hét napját szimbolizálja, és amelyeket egy designpályázat keretében alkottak kiválasztott fiatal magyar művészek.

A komplexum egy kézművesek és divattervezők alkotásait kiállító, Art&Craft Marketnek is helyet ad, ahol az alkotók ingyenes standot és árusítási lehetőséget kapnak, mindössze a bevétel közösen megállapított százalékát kell fizetniük. A folklór iránt érdeklődőket, külföldi vendégeket,

Magyarországon élő külföldieket is várja a központ – néptáncosok és népzenészek show-műsoraival, naponta két alkalommal, 18 és 20 órától. A modern műfajt kedvelők számára egy koktélbár nyílt, illetve a népszerű budapesti szórakozóhely, az Ötkert tulajdonosának két új szórakozóhelye, a Grand és az exkluzív, zártkörű Mirror.

A megnyitót követően motorkiállítás is vonzhatja a látogatókat. A hatvan-hetvenéves, Magyarországon gyártott járművek látványa igencsak ritkaságnak számít napjainkban.

„A komplexum befejezése 2015 nyarára várható különböző stílusú és íz világú, de minden esetben minőségi éttermekkel, sky bar terasszal, programokkal és további szórakozási lehetőségekkel. Az épület oldalán, hasonlóan a párizsi Montmarte-hoz, festők dolgoznak majd, és egyben árulják képeiket” – árulta el új ingatlanfejlesztési projektjének második szakaszáról Arie Yom-Tov, a komplexum társtulajdonosa, a Gozsdu udvar megálmodója és alapítója.

„A Gozsdu udvart tizenhat évvel ezelőtt álmodtam meg, amikor még senki nem hitt benne. Büszke vagyok, hogy mára egy, a magyarok és külföldiek számára egyaránt népszerű célponttá vált. Budán viszont nincs hasonló szórakoztató központ, az Új Udvar pedig kiváló adottságokkal rendelkezik, amelyekre építve egy egyedülálló megoldás születik az országban – tette hozzá. – Fiatalok és idősebbek, felnőttek és gyerekek egyaránt megtalálhatják a maguk számára kedvelt szórakozási formákat, és ebből az izgalmas egyvelegből egy sajátos hangulatú és különleges helyszín születik.”

Legyél az első hozzászóló "Ágymozival nyílt meg a Buda Entertainment & Gastro" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*