Ahol ukrán, orosz újgazdag együtt csúszik

A Majdan barikádjai már álltak Kijevben, amikor Géher Zoltán, a Continental Hotel Budapest vezérigazgatója és barátai januárban, Románián át, nekiindultak a bírságra lesen álló rendőrök által felvigyázott ukrán utaknak, hogy a korábban, az interneten lefoglalt lehetőséget felhasználva, a helyi és az orosz elit síparadicsomát Bukovelt kipróbálják. Budapesttől a Tatár-hágótól – az ezeréves határtól – 9 km-re fekvő síparadicsomig 9 órás volt az út, ott pedig ahogy mondja, a tüntetésektől távol, a csendes és nyugodt lankákon, nem mindennapi élményben volt részük.

És nemcsak azért, mert a húsz–negyven év közötti vendégkör egy része, halált megvető bátorsággal, a klasszikus gorilla pózban – igaz a szokásos orosz hurrá kiáltást mellőzve – minimális sí tudással zúgott le a lejtőkön. A szó szoros értelmében. Volt olyan eset, amikor öt-hat különféle pózban egymás mellett vergődő sporttársat látott fetrengeni a hóban, másutt pedig éppen a mentők siettek a szokásos tepsivel a sebesültekkel a kórházba.

Összességében mégis úgy tűnt: annak ellenére, hogy a többségnél a bátorság nagyobb volt, mint a síelő tudás, ez korántsem zavarta a helyi közönséget, amely – úgy tűnk – a síelés természetes velejárójának tekinti a bukást. Nem is segített senki a másiknak. Igaz, ha valaki belekezdett volna, szanitéc módjára reggeltől estig lefoglalhatta volna magát. Ha nem volt törés, nem is csináltak nagy ügyet az esésből: vigyorogva felálltak és indultak tovább a lejtőkön. Mindez viszont azt jelentette, hogy a többieknek, a saját testi épségük érdekében, nagyon észnél kellett lenniük a lecsúszásoknál. Annak pedig, aki magasabb szinten űzi a fehér sportot, érdemesebb a kezdőknek szóló kék pálya helyett a haladóknak javasolt piros, vagy a profikra váró fekete pályákat használni, mert oda már csak azok mennek, akik tényleg tudnak síelni.

Más téren viszont parádés a hely. Annak ellenére, hogy a pályák csak 900–1200 méter magasan vannak, az 55 kilométernyi sípályán, ahol a logikusan számozott 16 pályához 16 lift csatlakozik, hóból van elég – ha kell, beindulnak a hóágyúk –, és a minősége is kiváló. A bérlet olcsó – három napra 77 euró –, a bankkártyaszerű síbérleten egy applikáció segítségével pedig pontosan lekövethetjük, hogy melyik pályákon és mennyit mentünk. A liftek mindegyikénél műanyag szőnyegen haladhatunk a négyüléses, libegőhöz hasonlító alkalmatossághoz, amely a megszokottnál lényegesen gyorsabban haladva, a végén sem lassít, így nem ritka, amikor a lekászálódó sporttársak egymásba gabalyodva próbálnak eltávolodni a szállító eszköztől…

Ha pedig a síelést meguntuk, ott vannak a tiszta, farönk borítású hütték, ahol a frissen sültek illata teszi még vonzóbbá a tartózkodást. Na meg a mindössze kéteurós sör és az ingyenes wifi, ami kifejezetten gyors internet elérést biztosít. Egyszóval minden majdnem szuper, ha nem vesszük azt, hogy a pihenőkben rendkívül kevés – igaz fertőtlenítővel ellátott – WC teszi könnyebbé a síelők dolgát.
Géher Zoltán a legnagyobb élménynek mégsem a sípályát tartja, hanem szállodásként azt a tiszta kőrösmezői magánszállást, amely húsz kilométerre helyezkedik el Bukoveltől, s ahol a négy éjszakát, reggelivel és vacsorával, mindössze 26 500 forintért töltötték, fejenként. Igaz a műanyag keretbe foglalt, kivilágított akvárium nem a legmodernebb trendek szerint való, ám a vendégszeretet mindenért kárpótolta az utazókat. Nem beszélve azokról a helyi ételspecialitásokról, a káposztás céklasalátától a sonkákon, felvágottakon, a szárított vargányán és a parasztkolbászon, valamint a borscson át a süteményekig, amelyek egy különleges kárpátaljai gasztronómiai kalandozásra is csábítják a vendégeket.

é.m.z.