Átadták Európa legnagyobb édesvízi akváriumát Poroszlón

 A 2,2 milliárd forintos beruházás keretében, az Új Széchenyi Terv támogatásával elkészült ökocentrum a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi élővilágát mutatja be.

Az akváriumon kívül kiállítótermek, 3D-s mozi és kilátó is helyet kapott a 2.600 négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely egy 7 hektáros tóparti kert közepén épült fel.

Mint azt Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az avató ünnepségen elmondta: az ökocentrum megépítésével olyan beruházás valósult meg, amely hosszú távon fogja segíteni a térség és az ország fejlődését. Ehhez egy több mint egy évtizedes folyamat vezetett el, hiszen az akkori kormányzat 2001-ben döntött a fejlesztés előkészítéséről; ezért, és az azóta eltelt időben született döntésekért köszönet illet minden döntéshozót, aki hozzájárult a projekt sikeréhez – fogalmazott.

Varga Mihály szerint Magyarország megújulásához szükség van az ilyen és ehhez hasonló beruházásokra, hiszen az ökocentrum nem csupán a turizmusfejlesztés és a munkahelyteremtés szempontjából fontos, de lényeges az országimázs javítása érdekében is. Annál is inkább, mert a Tisza-tó a Balaton után Magyarország második leglátogatottabb édesvízi turistaközpontjává vált az elmúlt időszakban – mondta az államtitkár.

A komplexumban két interaktív kiállítás is helyett kapott „Makrovilág földinfó” és „Éjszakai erdő” címmel, az önálló ökoszisztémát rejtő akváriumrendszerben pedig a látogatók olyan, Magyarországon egykor őshonos óriási vizákat is láthatnak, amelyek akár 3 méteresre is megnőnek.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Átadták Európa legnagyobb édesvízi akváriumát Poroszlón" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*