Bekerült az Autobest döntősei közé az új Honda Civic

A Civic 11. nemzedékének érkezésével újabb Honda modell kerülhetett be AUTOBEST „Best Buy Car of Europe” (legjobb vétel az európai piacon) kategória hat döntőse közé.

A kizárólag hibrid változatban megvásárolható Civic e:HEV az év elején mutatkozott be. Fejlesztése és bevezetése a márka elektromos átállásának utolsó lépése Európában, tehát a korábbi ígéretnek megfelelően a Honda öreg kontinensen forgalmazott főbb modelljei 2022-ben már mind képesek elektromos üzemmódban is haladni.

Sikere különösen nagy jelentőségű, ez ugyanis a negyedik alkalom, hogy Honda is bejutott az AUTOBEST által kijelölt legjobb kocsik közé, és a második eset, hogy a prominens társaságba a Civic is bekerült. Eddig a HR-V-nek (2016-ban), az előző Civicnek (2018-ban) és a Jazznek (2021-ben) sikerült kivívnia ezt az elismerést a márka járművei közül. Az AUTOBEST döntőbizottságát 31 ismert és elismert európai szakíró alkotja, rájuk hárul a feladat, hogy eldöntsék, mely modell lehet a leginkább ideális Európa lakóinak.

A Civic e:HEV azzal vívta ki a zsűri elismerését, hogy új mércét teremtett a kortárs dizájn és az e-mobilitás világában, nem mellesleg környezettudatos gondolkodásmód határozta meg fejlesztését. Mindemellett kimagasló használati érték jellemzi, hiszen egyedülállóan könnyen kezelhető, takarékos és közvetlen autó, amelyet kategóriaelső helykínálat, kényelem és ergonómia jellemez.

Maga az e:HEV rendszer vadonatúj fejlesztés, megalkotásakor a lehető legszórakoztatóbb vezetési élményt jelölték meg fő célként a Honda illetékesei. Alapját két nagy teljesítményű villanymotor adja, ezekhez kapcsolódik a 2,0 literes, Atkinson-ciklusú, benzines egység. Energiaforrásként lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál, az erőátvitelről pedig automatikus nyomatékelosztó gondoskodik. A különféle részegységek hihetetlen harmóniában dolgoznak együtt, ezt támasztja alá a dinamikus gyorsulás, a kimagasló teljesítmény és az alacsony üzemanyag-fogyasztás is.