Borszerda, egri borokkal

Idén nyáron a Magyar Nemzeti Galéria és a Vasarely Múzeum Borszerda sorozatában, az egész estét betöltő programok, egyedi tárlatvezetések és koncertek mellett három alkalommal is egri borokat kóstolhatnak a vendégek.

„A borfogyasztás igazi kulturális tevékenység. A borról lehet verset írni, a borról lehet elmélkedni, s a borról a legváltozatosabb kifejezésekkel lehet beszélni. A bor karakterét meg lehet ragadni színek, formák, hangulatok, zamatok fogalmaival, s a borról lehet szólni a képek segítségével is. Erről szólnak a Borszerdák fönn a Várban, a Magyar Nemzeti Galériában, a magyar művészet legszebb alkotásainak közelében” – mondja dr. Bellák Gábor művészettörténész, főmuzeológus a múzeum képviseletében. A Magyar Nemzeti Galériában évekkel ezelőtt azért kezdték el a nyári Borszerdák sorozatát, hogy a bor iránt érdeklődő közönséget a magyar képzőművészet értékei felé is fogékonnyá tegyék. De éppúgy szerették volna múzeumlátogató közönségük számára is hangsúlyozni, hogy a bor hasonlóképpen nemzeti örökségünk és kultúránk része, mint a képzőművészetünk.

Július elejétől augusztus közepéig tartanak a Borszerdák, amelyekhez minden alkalommal egyedi programok és tematikák társulnak. Az esték folyamán az állandó kiállítások mellett az időszaki tárlatok is látogathatóak. A Magyar Nemzeti Galériában „A szürrealista mozgalom – Dalítól Magritte-ig” című kiállítás július 17-én és 24-én, a „Minden múlt a múltam” #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan pedig július 24-én. Augusztus első két szerdáján a Vasarely Múzeumban folytatódnak a borszerdák programjai.

A friss, a gyümölcsös és a játékos témák remekül illenek az Egri borvidékhez, amelynek üde, classicus kategóriába sorolható egri csillag és egri bikavér borait mintha csak a nyárhoz találták volna ki. Az Egri Borműhely tagjai a borvidék könnyed arcát szeretnék megmutatni a vendégeknek, többek között e fehér és vörös házasításokon keresztül.

Az egri sort július 17-én a friss tematika nyitja a Juhász Testvérek és Tóth Ferenc pincészeteivel. Mindkettő családi borászat, ahová a második generáció belépése hozott igazán újszerű szemléletet. Erről a témáról biztosan szó lesz majd a „Bor – és ami mögötte van…” beszélgetéseken. Az est folyamán Varga Zsuzsa és a Zuzu Jazz lép fel, „Régi művek friss szemmel” címmel hallgatható meg Bellák Gábor előadása, valamint több tárlatvezetés is lesz, közülük az egyik angol nyelven, „Borok és történetek a XIX. századi Magyarországon” címmel.

A július 24-ei gyümölcsös Borszerdára a Petrény Winery és a St. Andrea érkezik Egerből. Mindkét pincészet komoly hangsúlyt fektet arra, hogy igazán magas minőségű borok csak gondosan művelt ültetvényekről, egyedi karakterű termőhelyről érkezhetnek, a borász feladata pedig ennek megőrzése a palackokban. A zenét ez alkalommal Gyárfás István és Molnár Enikő szolgáltatja, szó esik arról, hogyan helyezhetünk el családi képeket a Fortepan gyűjteményében, az egyik tárlatvezetés pedig a gyümölcs- és növényszimbólumokat kutatja fel a magyar festészetben.

Augusztus 7-én, már a Vasarely Múzeumban a legjátékosabb kedvű egri borász, Bolyki Jani borait lehet kóstolni. A fiatal borász nemrég újította meg teljes címkevilágát, amelynek minden elemét kézzel rajzolta egy illusztrátor, és már a palackokra tekintve beránt minket az a mesevilág, ahol egy zebra hátán ülő víziló a királyleányka. Az Art Bonbon magában a gyűjteményben ötvözi a zenét és a táncot klasszikus és kortárs reflexiók formájában, szó lesz az op-art születéséről, és rendhagyó tárlatvezetést tartanak a „Művészet és a világűr” időszaki kiállításon.

További információk

a Borszerdákról: https://mng.hu/programtipusok/borszerda/