Budapest, a zöldülő város – Feneketlen-tó

Forrás: wikipédia

A XI. kerület egyik legszebb része a Feneketlen-tó. A korábban mocsaras vidék a Duna nyomvonalába esett, onnan rakódott le a sok hordalék, és töltötte fel a területet. Még 1877-ben ásták ki a közeli téglagyár munkásai, hogy agyaghoz jussanak, de az értékes alapanyag mellett egy vízforrásra is leltek.

A régi mese szerint a munkások menekültek a feltörő víz elől, és a szerszámaikat is hátra hagyták, de az igazság prózaibb. A gyár bezárása után a talajvíz töltötte fel szép lassan a gödröt, és alakította ki a tavat. A mélysége korántsem olyan, mint hinnénk, csupán 4-5 méter mély. Sokszor elég azonban a jól csengő legenda és a szép környezetben máris messzire szakad az ember a nagyvárosi zsongásból. Hála a mára kialakult igénynek, itt is van egy ingyenesen használható 530 méter hosszú rekortán futópálya, sőt szabadtéri erősítő gépeket is találunk.

A zegzugos és dombos kialakítás miatt a valójában csak egy hektáros terület lényegesen nagyobbnak tűnik. Rengeteg hobbi sportoló, kismama és nyugdíjas fordul meg itt, hogy kihasználja a friss levegőt, és a jelképpé vált Szent Imre templom dupla tornyai előtt kapcsoljon ki. Egészen biztosan fogunk kacsákkal és más vízi madarakkal is találkozni, de fontos, hogy ne etessük őket semmivel, gondozzák őket. Ha a séta után valami különlegesen finom falatra vágyunk, javaslom a Hemingway éttermet, vagy az Újbudai Parkszínpadot, de az egész környék hemzseg a hangulatos helyekben.

Bereczk Imola