Budapest Airport: Elkészült az új poggyászosztályozó csarnok épülete

Forrás: bud.hu

Elkészült az új, külső csomagosztályozó csarnok, amely a SkyCourt épületben található csomagrendszer bővítését szolgálja. A munkálatok a csomagtechnológia kialakításával folytatódnak, hogy szeptember végétől már az új berendezések segítségével bővülhessen a csomagok osztályozása és vizsgálata.

Egy acélszerkezetű csarnok épült fel a Skycourt épület szomszédságában. A helyszínválasztás adott volt, hiszen az új csarnokot és a belső csomagosztályozót fizikai kapcsolattal kellett ellátni, hogy a csomagrendszer bővítését szolgáló új körszalag a meglévő csomagrendszerre tudjon csatlakozni. A fejlesztésnek köszönhetően a T2A és T2B utasfelvételi csarnokokban feladott csomagok hamarosan három körszalagon keresztül juthatnak el a megfelelő járatokhoz.

Mind a csarnok tervezése, mind a kivitelezése nagy kihívás volt a projektben résztvevőknek, a környezetéhez illeszkedő, funkcionálisan megfelelő épületet kellett létrehozni a forgalmi előtéren, a forgalom folyamatos biztosítása mellett. A csomagtechnológia kialakítását követően jelentősen növekszik a teljes csomagrendszer kapacitása, több járat kiszolgálása történhet meg egy időben, ami jól tükrözi a Budapest Airport hosszútávú fejlesztési stratégiáját.