Budapest Airport: ismét felszállóágban

Az idei év júliusában összesen 897 783 induló és érkező utast regisztráltak a Budapest Airport statisztikái és ez a szám 3,1 %-kal magasabb, mint az elmúlt évben. Az adatok elemzéséből az is kiderült, hogy ezzel július végéig a növekedés 0,5%-os a tavalyi év első hét hónapjával összehasonlítva, ami azt jelenti, hogy ha kis mértékben is, de sikerül ellensúlyozni az egész Európát légiközlekedési káoszba taszító április vulkánkitörés következményeit.

Különösen jól teljesített a magyar hátterű Wizz Air, amely júliusban újabb, sorrendben negyedik Airbus A 320 típusú gépét telepítette Budapestre és egy sor új járatott nyitott, egyebek mellett új olaszországi repülőterekre (Pisa, Bari) és ma jelentette be két új, törökországi járatának elindítását Isztambulba és Antalya-ra.Két számjegyű volt júliusban a Lufthansa növekedése is a budapesti járatoknál.
 

Szintén dinamikus növekedést mutatnak a Budapest Airport hosszú távú járatai: így a Delta Airlines 22 %-kal több utast szállított naponta közlekedő new yorki gépével, míg a Hainan légitársaság pekingi járatának sűrítése 48 %-os utasszám növekedést hozott. Ugyancsak a nyaralási szezon nyertese a chartergépeket üzemeltető Travel Service, amely szintén közel húsz százalékkal növelte forgalmát.
 

Legyél az első hozzászóló "Budapest Airport: ismét felszállóágban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*