Budapest Airport: kettős Wizz Air járatnyitó!

 A kijevi járat elindítását még szeptemberben jelentették be, amikor a Wizz Air a kormányközi légügyi megállapodás alapján elnyerte az üzemeltetés jogát. A magyar diszkont légitársaság jól ismert, 180 személyes Airbus A 320-as típusú gépei a téli ünnepi időszakban (a pravoszláv naptár szerint két héttel később van karácsony és újév is), azaz január végéig hetente négyszer (hétfő, szerda, péntek és vasárnap) indulnak Kijev Zsuljani repülőterére. A menetrendet úgy állították össze, hogy mind az üzleti célból utazóknak, mind a turistáknak megfeleljen. A tervek szerint 2013. márciusától már naponta közlekedik Wizz Air járat Budapest és Kijev között.

A kettős járatnyitón Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója kijelentette: „Őszinte örömmel üdvözöljük a két új Wizz Air járat elindítását a mai napon. Kijev rendkívül fontos úticél az üzletembereknek és a turistáknak egyaránt, biztos vagyok benne, hogy az új Wizz Air járat sikeres lesz. Ami pedig Genfet illeti, a svájci város egész évben ragyogó lehetőségeket kínál, az új svájci járat pedig bővíti a budapesti repülőtér kínálatát.”

Az első időszakban heti három genfi járattal tervez Budapesten a Wizz Air, amelynek gépei hétfőn, szerdán és pénteken 06.55-kor szállnak fel a magyar főváros repülőteréről és 08.45-kor szállnak le a francia határ mellett fekvő svájci nagyváros repülőterén.

Daniel de Carvalho, a Wizz Air kommunikációs igazgatója így nyilatkozott: „Különösen örülünk annak, hogy még az újév beköszönte előtt elindíthattuk ezt a két járatot. Az egyre növekvő piaci igényeknek megfelelően mostantól magas szintű kiszolgálást nyújthatunk alacsony áron az üzleti utazóknak és a turistáknak menetrendszerű járatainkkal Genfből és Kijevből is. A Duna két partján fekvő Budapest szépsége látogatók ezreit ejti rabul évről-évre. A két útvonalon vadonatúj Airbus A 320-asokkal repülünk a svájci és az ukrán utasok megelégedésére.”

Legyél az első hozzászóló "Budapest Airport: kettős Wizz Air járatnyitó!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*