Budapest és Csungking között indít járatot a Hainan Airlines

Budapest és Csungking között indít járatot a kínai Hainan Airlines december 27-én – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Az új járat azért is fontos, mert ezzel 13-ra emelkedik majd a közvetlen járatok száma a két ország között, és ez a legtöbb a kelet-közép-európai régióban. A kínai turisták száma Magyarországon 2010 és 2018 között megnégyszereződött, az idei év első kilenc hónapjában a kínai turisták száma 210 ezerre emelkedett – mondta Szijjártó Péter. Közlése szerint a 30 milliós csungkingi régióból származik a kínai autógyártás 10 százaléka, ezért a magyar autóiparnak és a befektetőknek is rendkívül fontos az új közvetlen járat.

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, a repülőtér ebben az évben 250 ezer kínai utasra számít, és az új járatokkal jövőre további bővüléssel számolnak: a légitársaságok 350 ezer székes kapacitást kínálnak 2020-ban Magyarország és Kína között.

Min Csang, a Hainan Airlines leendő budapesti irodájának vezetője közölte: járataik hetente kétszer közlekednek majd a két város között. Kiemelte, Magyarország és Kína a legjobban együttműködő partnerek a régióban, és reméli, hogy az új járatnak köszönhetően a két fél kapcsolatai tovább javulnak. A Hainan Airlines nem ismeretlen a ferihegyi repülőtéren, korábban Peking és Budapest között üzemeltettek járatokat, de a Malév 2012 februári csődje után nem sokkal befejezték a szolgáltatást. (MTI)