Budapest-Lisszabon: nyolc év

 Mostantól hetente immár nyolc járattal közlekedik Budapestre a TAP Portugal légitársaság, amely a Star Alliance légitársasági szövetség tagja. A 2012-es nyári menetrendi időszakban szombaton naponta kétszer teszi meg az utat a magyar és a portugál főváros között a jellegzetes festésű Airbus A 319-es vagy A 320-as – attól függően, hogy hányan váltottak jegyet a járatra. A privatizáció előtt álló portugál állami légitársaság a tavalyi évben összesen 9,8 millió utast szállított a világon, kizárólag az európai Airbus konzorcium által gyártott gépekből álló flottájával. A hosszú távú, tengerentúli járatokon az Airbus 340-esek és 330-asok közlekednek, míg az európai útvonalakon a 320-as gépcsalád tagjai repülnek.

A nyolcadik évfordulón érkező Airbus A 319-es három óra húsz perc alatt tette meg az utat Lisszabon és Budapest között, jelenleg ez a leghosszabb, Európán belüli útvonal a magyar főváros repülőteréről. A Budapestről induló utasok mintegy húsz százaléka továbbrepül Lisszabonból, kihasználva a TAP által kínált gazdag latin-amerikai és a dinamikusan növekvő afrikai útvonalhálózatot. A fekete kontinensen nemcsak a portugál nyelvű Mozambikba és Angolába repülnek, hanem egy sor új célpontot is felvettek az elmúlt két évben a menetrendjükbe, így Dakarba, Accrába és Bissau Guineába is el lehet jutni a TAP Portugal gépein. Dél-Amerikában csak Brazíliában tíz városba repülnek, ezen felül Venezuelába is kínálnak járatokat, Észak-Amerikában pedig New Yorkba és Miamiba is közlekednek.

Szolnok Péter, a TAP Portugal légitársaság magyarországi kereskedelmi képviselője az évfordulón kijelentette: „Az elmúlt öt évben majdnem megdupláztuk az utasaink számát Budapest és Lisszabon között. Ennek részben az az oka, hogy Portugália rendkívül gazdag turisztikai látnivalókban, a fantasztikus tengerparttól kezdve a portói borpincéken át egészen a régi főváros, Guimaraes középkori városáig minden korosztálynak és pénztárcának kínál az ország élményeket. Másfelől évek óta nagyon tudatosan dolgozunk a határon túli magyarok körében is, akik szívesen választják a budapesti légikikötőt kiindulási pontként utazásaikhoz.”

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hangsúlyozta: „Igazán nagyra értékeljük azt a hatalmas munkát, amit a TAP Portugal légitársaság az elmúlt években kifejtett a Budapest-Lisszabon járat sikere érdekében. Az átszálló utasok jelentős aránya Budapesten és Lisszabonban is azt mutatja, hogy ennek a járatnak a fontossága messze átlépi az országhatárokat. Sok sikert kívánunk a portugál légitársaság heti nyolcadik járatának beindításához és biztosíthatjuk partnereinket arról, hogy a Budapest Airport munkatársai minden tőlük telhetőt megtesznek az TAP Portugal-utasok kényelme érdekében.”

Legyél az első hozzászóló "Budapest-Lisszabon: nyolc év" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*