Lámabébi a Debreceni Állatkertben!
A Debreceni Állatkert lámái a jelek szerint remekül érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, hiszen a tavaly született két tarka csikó után újabb egészséges utód…
A Debreceni Állatkert lámái a jelek szerint remekül érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, hiszen a tavaly született két tarka csikó után újabb egészséges utód…
Vörös óriás (Macropus rufus) és Bennett-kenguruk (Macropus rufogriseus) születtek a Nyíregyházi Állatparkban, néhány kölyök kengurut már láthatnak a kifutókban a látogatók. Az országban csak itt…
A tavasz beköszöntét mi sem bizonyítja jobban, minthogy néhány nappal ezelőtt világra jöttek a Budakeszi Vadaspark várva-várt vadmalacai. Múlt hétvégén két anyakoca összesen nyolc kismalaccal…
Ismét zsiráf született a debreceni állatkertben: az 50 kilogramm súlyú, 175 centiméter magas, jó étvágyú, életerős kisbika február utolsó napján jött a világra – közölte…
Hétvégén indul a tavaszi szezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol többek között látványetetés, állatbemutatók, Cápasuli, valamint sok állatkölyök várja a közönséget. Persányi Miklós, az…
A világ egyik legritkább ragadozója 2014-ben érkezett Rotterdamból, a Nyíregyházi Állatparkba az Európai Fajmegőrzési program keretében. Az ország egyetlen szumátrai tigris hímje a park egyik…
A két kis pápaszemes pingvinbébi december 14-én, valamint 19-én kelt ki tojásából, melyben közel 40 napot töltöttek. Jelenleg szüleik óvó szárnyai alatt cseperednek biztonságot nyújtó…
Immáron hat esztendeje, hogy az Oxigén Hotel**** Superior Family & Spa gyermek- és bababarát wellness szálloda megnyitotta kapuit vendégei előtt a festői Noszvajon az egri…
Egy remek kezdeményezés mára már hagyománnyá vált a Nyíregyházi Állatparkban, aminek keretében karácsony előtt adománygyűjtő napot szerveznek a szeretet jegyében. Tavaly az így összegyűjtött adományokat…
Ha az ember igazi gasztronómiai élményre vágyik, különösen a családdal elköltött vasárnapi brunch kapcsán, nem elégszik meg az ízletes falatokkal. Olyan helyszínt választ, ahol már…