Egyéb

Égi jogosítványok

 Az Utazó magazin stábja, 1996-97-ben, a Malév megbízásából készített egy filmet a pilótaoktatásról. Ki gondolta volna akkor, hogy ez (az úgy tűnik már csak vhs formátumban fellelhető) alkotás történelmi ereklye lesz. Az „Égi jogosítványok” című filmet három részre bontva adjuk közzé hétfőnként.


Csodák világa északon

 Hol van már az északnémet rátartiság, vele az Európa nyugati felén is különleges, kifinomult elegancia! Hamburg mára nagyot változott. A hoch elegancia egyedi kisugárzása – a tehetősebb negyedek kivételével – ugyan már a múlté, ám különleges természeti és építészeti adottságai, gazdag programkínálata így is rendkívül izgalmassá teszik a várost. Ezért is érdemes felkeresni a családdal vagy egyedül.


A navajok földjén

   Kicsit elszaladt az idő, így míg a bejelentkezésem első felét Miamiból írtam, addig a másodikat már itthonról, ezért is a kis kényszerszünet, kellett egy kis pihenés, hogy magamhoz térjek az időeltolódás miatt. Még készítek, egy-két külön, a videókra koncentráló bejegyzést, majd egy Miami és környékéről szóló befejezést, de addig is itt az Arizonában töltött napjaim összefoglalója:


Egy nagy szelet Amerika

Eindult külön blogoldalunk, az azutazomagazin.blog.hu , ahol szerkesztőink számolnak be épp aktuális útjaikról, érdekességekről, mindezt kicsivel könnyedebb hangnemben, mint ahogy azt a magazinunkban megszokhatták.


Az újjászületett Harkány

A Villányi-hegység lábánál, a szőlőlankák között kalandozva kincset talál az arra járó. Olyan kincset, ami nemcsak Magyarországon, de Európában is egyedülálló. A Baranya aranyának is nevezett harkányi gyógyvizet évente gyógyulni és kikapcsolódni vágyó emberek tízezrei keresik fel, hogy bepótolják azt a pihenést és kikapcsolódást, amire a rohanó mindennapokban nem jut idő.


Pannonhalmi borvidéki túrák őszre

A Fehér Csillagok „Élménytúra-élményvásárlás” országjáró pincetúra sorozatban mutatkozik be szeptembertől a Pannonhalmi Apátsági Pince, amely a szüreti időszak alatt is minden hétvégén bőséges programkínálattal várja a fehér borok szerelmeseit.


Az Eb, Olimpia sem vett vissza a kedvből

A foci EB nem mozgatta meg a kiutazási piacot, a jelek szerint, az Olimpia sem fogja. Ennél sokkal érzékenyebben érinti a charterező cégeket a pénztelenség és a forint hektikus árfolyama. A Malév kiesése hosszabb távon éreztetheti negatív hatásait.


Oldalkocsis motorral Kína hegyeibe

 Aki szereti, ahogy a szél borzolja a haját, miközben új dolgokat tanulhat és tapasztalhat meg egy másik kultúráról, azaz aki szeret motorral világot járni, vagy csak álmodozik róla, azoknak kecsegtető túrát biztosít most a Kínában induló új túra.


Hazai borútmustra

„Adjon Isten minden jót, nekem csak egy korsó bort” – szól a régi falvédőszöveg, ami különösen időszerű annak, aki valamelyik hazai borút különleges nedűinek megízlelésére indul.


A svájci Riviéra

Lavaux szőlődombjai, Chillon vára, Vevey óvárosa, Montreux virágos sétánya, vagy Lausanne a Genfi-tó partján… Az utóbbi kétszáz évben írók, költök, művészek tucatjait ejtette rabul a táj szépsége. És errefelé, a svájci Riviérán és környékén találhatók a világ talán legismertebb (és persze legdrágább) magániskolái, nevelőintézetei, legelőkelőbb szállodái és titokzatos kastélyai, várai.