Új elektromos expressz indul a Luton reptérről Londonba
A Wizz Air közölte, hogy Londonba repülő utasai ezentúl egy új, környezettudatos reptéri vonatot is igénybe vehetnek, amellyel mindössze négy perc alatt elérhetik a Luton…
A Wizz Air közölte, hogy Londonba repülő utasai ezentúl egy új, környezettudatos reptéri vonatot is igénybe vehetnek, amellyel mindössze négy perc alatt elérhetik a Luton…
Április 6. és 11. között minden gyerek, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő Kajla útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát, korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-Start,…
Miami Beach immár harmadik éve küzd a tavaszi szüneti erőszakkal, beleértve két halálos áldozatot követelő lövöldözést és a féktelen tömegeket. Annak ellenére is, hogy –…
Szinte nincs is olyan a mozgóképek szerelmeseinek hatalmas táborában, aki ne tudna arról mesélni, mekkora hatást tettek rá a kedvenc filmjeiben elhangzó dallamok. A filmzene…
Miközben az Amerikából indult, trendteremtő vasárnapi brunch – aminek fogásai egykor a reggelivel is összeértek – már a múlté, a mai büféasztalos brunchokat több helyen,…
Elindította a Wizz Air első isztambuli járatát Budapestről. Az utazni vágyók számára ezentúl napi rendszerességgel elérhetők a légitársaság járatai Isztambul elsőszámú nemzetközi repülőterére. Az új…
A 25 éves Az Utazó magazin az idén is körkérdés keretében mutatja be a szállodák szezon előtti terveit és a szállodaigazgatók ezzel kapcsolatos stratégiáját. Válaszadónk…
A múlt század elején kezdődött Balatongyörök, a Balaton-parti kistelepülés rohamos fejlődése. Előbb a vasút tette könnyen elérhetővé, majd a hajóállomás, később az egyre népszerűbb strandja…
A Wizz Air elindította harmadik szaúd-arábiai járatát is Budapestről. Az új közel-keleti úticél, Dammám már elérhető átszállás nélkül, megfizethető áron az utazni vágyók számára. A…
Indul a hagyományos kaposvári Nárciszünnep, kora hajnali kirándulásra hív a Körös-Maros Nemzeti Park, országszerte megnyíltak a népi kézműves műhelyek és alkotóházak, Békéscsabán pedig kezdődik a…