A halászok bástyája Budán
Budapesten járva, ki ne csodálta volna már meg a főváros és egyben Magyarország egyik ékességét, a Halászbástyát, amely már önmagában is gyönyörű, kilátójából pedig páratlan…
Budapesten járva, ki ne csodálta volna már meg a főváros és egyben Magyarország egyik ékességét, a Halászbástyát, amely már önmagában is gyönyörű, kilátójából pedig páratlan…
Idén 43 balatoni strand vállalta a megmérettetést, amelyek közül mind jól teljesített, és elérte a négy- vagy ötcsillagos Kék Hullám Zászló minősítést – hangzott el…
Ezen a hétvégén rendezik meg a libegők éjszakáját és a cirkuszok éjszakáját, de azért nappal is akadnak érdekes programlehetőségek, például kirándulás a Baradla-barlangnál. Jön a…
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a második, kánikulai júliusi hétvégén 7 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma az első, esős hétvégéhez képest a…
Látogatóközpont épült a jászboldogházai strandfürdő és kemping mellett – közölte a mintegy 1700 lakosú Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település polgármestere. Koczáné Fehérváry Mária (független) elmondta: a turisztikai…
Hétvégén Balatonlellén gálaműsorral a Magyar Nemzeti Cirkusz, Zamárdiban világrekord kísérlettel és kardnyelővel a Richter Flórián Cirkusz, Budapesten pedig a Fővárosi Nagycirkusz a sztyeppék világának megidézésével…
Több mint százezer érdeklődőt vonzott a vasárnap zárult Zsolnay Fényfesztivál Pécsett – számolt be a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nkft. Azt írták: a hetedik alkalommal megrendezett,…
A BKV – a Zugligeti Libegővel – ismét csatlakozik az ország hat pontján július 15-én szombaton megrendezett Libegők Éjszakája rendezvényhez. Az eseményre korlátozott számban árusított…
A magyar lakosság nagyrésze igyekszik visszafogni a költségeket nyaraláskor, így az olcsóbb szálláshelyeket részesíti előnyben, vagy közös üdülésekkel próbálja csökkenteni az egy főre jutó költségeket…
Startol és négy napon át több mint száz programot kínál a pécsi Zsolnay Fényfesztivál, de a hétvégén indulhatunk kenutúrára a Fertő nádasában, vagy épp az…